Bulvár
Az Orbán-Kövér tandem és a butatelefon-mánia
Érdekes hasonlóságra derített fényt feltehetően akaratlanul Németh Szilárd bejegyzése: Orbán Viktor és Kövér László nem divatőrültek – legalábbis a telefonok terén. Mindketten megálltak kütyüvásárlás-ügyben a butatelefonoknál, amit persze magyarázhat az is, hogy internetkapcsolat nélkül lehallgathatatlanok.
Érdekes hasonlóságra derített fényt feltehetően akaratlanul Németh Szilárd bejegyzése: Orbán Viktor és Kövér László nem divatőrültek – legalábbis a telefonok terén. Mindketten megálltak kütyüvásárlás-ügyben a butatelefonoknál, amit persze magyarázhat az is, hogy internetkapcsolat nélkül lehallgathatatlanok.
Megbízható, strapabíró és teljesen lehallgatásbiztos
Németh Szilárd Fidesz-alelnök képén szúrta ki Kövér László házelnök telefonját a Blikk. A lap értesülései szerint – amit az országgyűlésből megerősítettek – egy Nokia 6310-esről van szó, ami egy 2001-ben kiadott darab. A megkérdezett telekommunikációs szakértő szerint annak ellenére, hogy internetezni nem lehet rajta és kamerája sincs, egy minden szempontból praktikus és strapabíró készülék. Ma, a napi többszöri telefontöltés korában már elképzelhetetlen, de kéthetes készenléti időt tud, rendes használattal is legalább egy hetet kibírt az akkumulátora.
A Nokia 6310-es volt az első igazi menedzserkészülék. Valóban az elnyűhetetlen kategória darabja. Ha leesik is, működik tovább.(…) a 6310-es könnyen kezelhető, az akkumulátorát egy mozdulattal cserélni lehet a hátlap lecsúsztatásával. A mobilok internetezését lehetővé tevő WAP-rendszer már megjelent rajta funkcióként, így a leveleket annak idején még el lehetett olvasni ezen a telefonon, de ma már nincs böngésző, amit használni lehetne rajta. Aki viszont csak telefonálásra használja, annak a 6310-es egy tökéletes darab
-mondta a szakértő. A lap megjegyzi: a 2001-es modellel Kövér László még Orbán Viktor miniszterelnököt is túlszárnyalja, ő ugyanis valamivel modernebb, 2009-ben piacra dobott készülékkel rendelkezik. A kormányfő a 2010-es évek elején válthatott a Nokia 6700 Classicra egy szintén internetkapcsolat nélküli 6300-asról.
A lényeg….
Egy biztos, internetkapcsolat híján biztonságos a készülék, szoftveresen nem tudják lehallgatni.
Ha valaki szeretné a GPS-koordinátáit elrejteni, amit egyébként az okostelefonok minden külön beállítás nélkül jeleznek, érdemes például egy régi Nokiát elővenni, annak még az akkumulátorát is kézzel el lehet távolítani. Ez ma már az okostelefonokkal nem lehetséges. Ezért használják a régi telefonokat a maffiózók is, csak kiveszik az akksit, vagy eldobják a mobilt
—mondta a portálnak a megkérdezett IT biztonsági szakértő.
2022-ben ugyan a 3G-s rendszert kivezették itthon a szolgáltatók, a második generációs internetre (2G) optimalizált technológiát, amelybe Kövér László telefonja is tartozik, megtartották, mivel sokaknak van hasonló készülékük.
Ha azonban működne is rajta internetes böngésző, olyan lassú lenne, hogy értelmetlen volna a használata, semmilyen oldal nem töltene be.
Friss
- 6.700 milliónkba fájt a legutóbbi két nemzeti konzultáció – Mit tippel, mennyit égetnek el erre 2025-ben?
- ‘Szia Urak, megcsináltuk!’ – Lehallgatást gátló telefontok-ajánlás a Magyarországra utazó EP-delegációnak
- Varju: Orbán Viktor feltette magára az elé dobott kínai pórázt
- Akkora maflást kapott Schmidt Mária Juszt Lászlótól, hogy a fal adta a másikat
- 200 milliós pert nyertek úszók a magyar álam ellen
- Brüsszelben nem éri meg sunyinak lenni – EU-s vizsgálat Orbán Balázs MCC-jének cége ellen
- Politikusok egymás közt 2025 Magyarországán: ‘annyira ócska válasz lett ez, hogy az még Önhöz is méltatlan – pedig ez a léc eleve nincs túl magasan’
- Lázár György: Palladino USA-ügyvivő már be is nyújtotta a számlát…? – Trump azt követeli, hogy….
- Feketelista infó: 517 ezerre nőtt a bankoknak hosszasan tartozók száma
- Parlamenti államtitkár: ‘Brüsszel Péter’ és Kollár Kinga küldte ide a LIBE bizottságot – Lánczi Tamás ráerősítésével