Connect with us

Kerítésen innen

Az összes tanárt kirúgják, aki a tegnapi polgári engedetlenségben részt vett?

Megosztás

A Blikk legfrissebb információi szerint, akik a Karinthy Frigyes Gimnázium 24 a tegnapi megmozdulásban részt vett tanára kapott levelet a tankerülettől.

tanár
Megosztás

A Blikk legfrissebb információi szerint, akik a Karinthy Frigyes Gimnázium 24 a tegnapi megmozdulásban részt vett tanára kapott levelet a tankerülettől.

24 levelet kaptak a Karinthy Gimnázium tanárai

„A mai napon a Karinthy Frigyes Gimnázium igazgatóját behívták a Külső-Pesti Tankerületi Központba, ahol Rábel Krisztina tankerületi igazgató átadott neki 24 névre szóló levelet azzal, hogy azokat adja át a címzetteknek, azaz nekünk, akik tegnap polgári engedetlenségi akcióban vettünk részt. A ma jelen lévő kollégák az átvételt megtagadták arra hivatkozva, hogy a mi munkáltatónk nem az igazgatónk, hanem Rábel Krisztina tankerületi igazgató. Jeleztük továbbá, hogy holnap, október 7-én reggel 8 órakor elmegyünk a tankerület elé, hogy személyesen tőle vegyük át a levelet.

– írta ki a facebookon Berta Beáta.

Berta Beáta: „Aki úgy érzi, csatlakozna hozzánk, jöjjön velünk holnap reggel 8 órakor”

A cím: 1181 Budapest, Üllői út 453. Időpont: 2022. október 7., 8 óra

Szerző