Ez a nap
Az ügyészség nem nyomoz Tállai benzinárcsökkentése miatt
Parádés indoklással dobták vissza Szél Bernadett feljelentését: szerintük Tállai, a NAV elnöke a köz érdekében járt el.
Azért azt mégsem lehet, hogy végleg banánköztársaság legyünk. Feljelentettem Tállai elvtársat, a Nagy Benzinárcsökkentőt hivatali visszaélés miatt – írta november 16-án Szél Bernadett a Facebookon.
Az LMP elnöke azután lépett, hogy Tállai András fideszes képviselő, államtitkár és NAV-elnök eldicsekedett vele, hogy „állampolgári megkeresésre” „eljárt” „a Mezőkövesden és térségében tapasztalható üzemanyagárak tekintetében”, és ennek „eredménye” az lett, hogy a MOL csökkentette a benzin és a gázolaj árát a városban.
A feljelentésben az állt, hogy felmerül a hivatali visszaélés alapos gyanúja
Szél feljelentésében az áll, hogy ezek alapján felmerül a hivatali visszaélés alapos gyanúja. Azzal érvel, hogy amikor egy államtitkár és NAV-elnök a hatáskörét túllépve gyakorol nyomást egy piaci cégre, az neki mint „a körzet országgyűlési képviselőjének jogtalan előnyt okoz, mivel azt a látszatot kelti, hogy a választókerület lakóinak bármit el tud intézni, még a benzinár csökkenését is”.
A Központi Nyomozó Főügyészség szerint azonban erről szó sincs. Elutasító határozatukban kifejtik, hogy bűncselekmény nem történt, ezért nem is indítanak eljárást. Az indoklásban többek között kijelentik, hogy a körülmény, miszerint a választókörzet képviselője egyeztetést kezdeményezett a MOL-lal, „arra utal, hogy Tállai András országgyűlési képviselőként a köz érdekében járt el.”
(forrás: 444)
Szerző
Friss
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik?
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek