Connect with us

Budapesti hétköznapok

Baán László ismét páros lábbal szált bele a főváros vezetésébe

Baan
Megosztás

Hiába magyarázták el  a főváros vezetői többször is, hogy a szerdán megszavazott változtatási tilalom nem azonos a zöldstoppal, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa továbbra is ugyanazt mantrázza.

Baán László: a főváros zöldstopot rendelt el a Városligetben

A beruházó Városliget Zrt. sajnálattal vette tudomásul, hogy a Fővárosi Közgyűlés elfogadta a változatási tilalmat elrendelő előterjesztést, mert annak következtében – ha valóban hatályba lép – le kell állítani a park zöldfelületét célzó összes folyamatban lévő fejlesztést – mondta az MTI-nek a miniszteri biztos.
A Városliget Zrt. értetlenül áll az előtt is, hogy egy ilyen súlyú döntést megelőzően a szabályozási hatáskörében eljáró főváros vezetése nem egyeztetett a park megújításáért törvényileg felelős és annak tulajdonosi jogait gyakorló állami vagyonkezelő szervezettel.
Baán László hangsúlyozta: a vonatkozó jogszabályok alapján a főváros változtatási tilalma nem vonatkozik azon épületekre, amelyek már építési engedéllyel rendelkeznek. Így zavartalanul folytatódhatnak a munkálatok a már épülő létesítmények – Néprajzi Múzeum, Magyar Zene Háza, Dózsa György úti mélygarázs – esetében.

Baán értelmezése szerint a tilalom nem vonatkozik a tervezett, de jelenleg építés alatt nem álló épületekre, így az Új Nemzeti Galériára, a Magyar Innováció Házára és a Városliget Színházra sem, ugyanis azok is érvényes építési engedéllyel bírnak.

Biztos jó látja ezt a biztos?

A mostani döntés miatt olyan, már folyamatban lévő fejlesztések zöldfelületi munkái állnak le, mint a városligeti Kis Botanikus kert megújítása és bővítése, az Ötvenhatosok terén kialakítandó zöld promenád, multifunkcionális sportpályák, a két kilométeres, kivilágított futókör kialakítása, egy újabb kutyás élménypark, valamint a Városligetben található, felesleges beton- és aszfaltfelületek feltörése és visszazöldítése.
A miniszteri biztos kiemelte, hogy a változtatási tilalom nélkül ezek a fejlesztések már idén nyárra és őszre elkészülnének, s a főváros lakói birtokba vehetnék őket.
Baán László szerint ezeknek a fejlesztéseknek a blokkolása senkinek nem lehet az érdeke, ezért a miniszteri biztos arra kéri a fővárost, hogy még hatályba lépés előtt vonják vissza a parkra és annak használóira nézve roppant káros rendelkezést és haladéktalanul kezdjenek egyeztetéseket a fejlesztővel.
Emlékeztetett arra, hogy a főváros semmiféle tényleges előzetes hatásvizsgálatot nem végzett el e nagy horderejű, hatásában nem az építési tevékenységre, hanem a városligeti zöldfejlesztésekre vonatkozó, azokat leállító döntése előtt.

A biztos aggódik a főpolgármester hitelvesztése miatt

Baán László véleménye szerint a mostani fővárosi döntéssel, amennyiben az hatályba lép, teljesen hiteltelenné válik a főpolgármester eddigi, szavakban a zöldfejlesztések prioritását hirdető politikája: hiszen a változtatási tilalom éppen abban a Városligetben állítja meg a zöldfejlesztéseket, ahol a Liget projekt megvalósítását állítólag éppen a zöldfelületek érdekében akarják megakadályozni.
A miniszteri biztos felidézte, hogy a Városliget átfogó megújítását szolgáló Liget Budapest Projekt az ország történetének legnagyobb léptékű park- és tájépítészeti munkáját ötvözi egy, a millenniumi idők óta nem látott kulturális intézményfejlesztési programmal. A projektnek köszönhetően – a főváros által megalkotott, jelenleg hatályos Városligeti Építési Szabályzatban foglaltakkal összhangban – a park zöldfelülete több tízezer négyzetméterrel, a mostani 60 százalékról 65 százalékra nő, a park beépítettsége pedig 7 százalék alatt marad.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük