Connect with us

Banánköztársaság

Bauer Tamás: Hogyan kérdez a kutató a Ligetről?

Már egy lakószobára sem elég az átlagbérrel felvehető hitel - állítja a szakértő
Megosztás

Néhány héttel ezelőtt a Závecz Research kérdezte meg a budapestieket, hogy mit gondolnak a Liget Projekt befejezéséről, a befejezést helyeslik-e, vagy azt, hogy a még el nem kezdett építkezéseket ne csinálják meg, ami az új fővárosi vezetés álláspontja.

Akkor a megkérdezettek mintegy kétharmada a főváros álláspontját támogatta

A beruházást megvalósító Városliget Zrt. most csináltatott egy másik kutatást, amely szerint viszont a többség helyesli a projekt befejezését. Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, aki a kormány részéről az egész Liget Projektet irányítja, elmagyarázta Bolgár Györgynek a Klubrádióban, hogy ezúttal másképp kérdeztek.

Személyesen keresték meg a megkérdezetteket, eléjük tettek egy laptopot, megmutatták, hogy milyen épület állt ott korábban, és mit akartak a helyére építeni, például az eddigi autóparkoló helyére a Néprajzi Múzeum új csarnokát, vagy a Petőfi Csarnok helyére az új Nemzeti Galériát, akkor a válaszadók többségének az új megoldás tetszett. Baán szerint így kell korrekt módon kérdeznie a közvélemény-kutatónak.

Szerintem nem, és az igazi kérdést mostanában senki nem teszi fel

a megkérdezetteknek, és általában a közvéleménynek. Az új fővárosi vezetés sem, amely egyoldalúan környezetvédelmi, „zöld” ügyként kezeli a Városliget ügyét. Holott – mint erről már írtam itt – nemcsak az a kérdés, hogy elvesznek a zöldterületet a múzeumok számára.

Van itt még egy kérdés. Az Orbán-kormány azért épít a Városliget szélére Néprajzi Múzeumot, hogy a múzeum kiköltözhessen a jelenlegi Kossuth Lajos téri épületből, és abba megint a Kúria, vagyis az államhatalom egy intézménye költözhessen. Azért építene a Városliget közepébe Nemzeti Galériát, hogy a Galéria kiköltözhessen az egykori Királyi Palotának a Galéria számára újjáépített épületéből, s azt ismét a kormány reprezentációs céljaira használják. (Hogy pontosan mire, arról nem sok szó esik.)

Ahogy az MTA korábbi tudományos kutatóintézeteit már kiköltöztették a Várból a Soroksári út egy mellékutcájába, hogy a helyükre a Belügyminisztérium költözhessen vissza a Várba. És ahogy a Széchenyi Könyvtárat is ki akarják költöztetni a Várból valahova, például az egykori Kilián-laktanyába az Üllői úton. Mindez tíz- és százmilliárdokért, az adófizetők pénzéből.

A közvéleménykutatónak azt kellene kérdeznie,

hogy helyeslik-e a megkérdezettek, hogy a Városliget közepére építsenek sok-sok közpénzből új Nemzeti Galériát azért, hogy az egykori Királyi Várban ismét az államhatalom reprezentálhasson. Nem hiszem, hogy erre igent mondana a megkérdezettek többsége. A fővárosnak, és különösen az ellenzéki pártoknak ezt a kérdést is fel kellene tennie, és nemmel kellene a maga részéről rá válaszolnia.

Kár, hogy a főváros és Ferencváros új vezetése elfogadja a tízmilliárdok elköltését,

ha az új épületek nem a Városligetbe, hanem valahova máshova, mondjuk a ferencvárosi vagy zuglói rozsdaövezetbe kerülnek. Hogy a Galériának és, a Könyvtárnak is jó lenne egy alkalmasabb elhelyezés annál, ami a Várban megoldható? Elhiszem, csak azt nem tudom elfogadni, hogy ez lenne a legsürgősebb tennivalója ma a magyar államnak, hogy erre kellene a tízmilliárdokat költeni, miközben ugyanez az állam kisebb arányban költ közpénzt egészségügyre, oktatásra, szociális ellátásra.

Németországban is újjáépítették az egykori királyi palotát, de nem államhatalmi intézmények költöznek bele, hanem múzeumként, kulturális célra használják. Akárcsak nálunk, amíg nem jött Orbán.

Forrás

megoszt

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük