Kerítésen innen
Bakondi György főtanácsadó nyári huhogása
Bakondi György megosztotta a kormánymédia nézőivel, hallgatóival, hogy látja ő az ügyeket.
Idén már 150 ezer határsértőt fogtak el, míg tavaly ez a szám több mint 62 ezer volt – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója, Bakondi György szerda reggel az M1 aktuális csatornán. A főtanácsadó számait jó szokása szerint most sem támasztotta alá, így mindenki azt hisz el neki, amit akar.
Csak úgy repkednek a milliós számok
Bakondi György a műsorban azt mondta, hogy az úgynevezett balkáni migrációs útvonalon 150 százalékkal nőtt az érkezők száma, de egyre több a menedékkérő az olasz, a görög és a török határon is. Hozzátette, hogy éhínség miatt mintegy 36 millió ember hagyta el otthonát Afrikában, ami hosszú távon súlyos helyzethez vezet.
Lesz ez még rosszabb is! – állítja Bakondi György
A főtanácsadó jellemzőnek nevezte azt is, hogy a migránsok az Európai Unióból megpróbálnak az Egyesült Királyságba jutni, amit – folytatta – semmi nem indokol, hiszen az unióban nem fenyegeti őket semmi. Hozzátette: addig ennek nem lesz vége, amíg az Európai Unió nem küld világos üzeneteket, hogy az illegális határátlépés, a jogszabályok semmibevétele és az embercsempészés tilos.
A főtanácsadó a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, hogy 1123 embercsempészt fogtak el idén eddig, míg tavaly ugyanebben az időszakban ez a szám 581 volt. Ma már ott tartunk, hogy a magyar börtönökben lévők 10 százaléka embercsempészés miatt került oda – emelte ki.
„Azok a korábbi prognózisok, amelyek a határhelyzet folyamatos romlására utaltak, megfelelnek a valóságnak”
– fogalmazott Bakondi György, az MTI szerint.
Aki nem hisz járjon utána!
Egyéb bakondiságok a VK archívumából.
Friss!
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunkMegosztás Az óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk Pamacs kutyámmal és felidézem azelmúlt napokat. Fotókiállítás. A művész egyben igazi közéleti ember, meghatározó, karakterisztikus vezetője volt hosszú éveken át az Orvos Kamarának (2019-2023), no és volt egészségügyi államtitkár is (2007-2008). Közben orvos, aki érzékelte az adott időszak égető egészségpolitikai ellátás-szervezési problémáit és szakmai tanulmányokban konkrét… További információ: Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnekMegosztás Az izraeli hatóságok mostantól megkövetelik a külföldi sajtó munkatársaitól, hogy katonai jóváhagyást szerezzenek, mielőtt harci övezetekből vagy rakétabecsapódási helyekről tudósítanának. A kormány pénteken új szabályozásokat jelentett be, amelyek jelentősen szigorítják a háború idején az országban működő nemzetközi médiára vonatkozó korlátozásokat. Kemény szigorítás Slomo Karhi kommunikációs miniszter és Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter közös nyilatkozatban jelentették… További információ: Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutátMegosztás Hőguta: amikor a test túlmelegszik – tünetek és teendők, ez egy olyan nyári veszély, amit nem szabad félvállról venni. Alább segítünk, hogy ne keserítse meg a pihenését ez a nemcsak nagyon kellemetlen, de veszélyes betegség. A nyár rémre A nyári hőség nemcsak kellemetlen, de komoly egészségügyi kockázatokat is rejt magában. Az egyik legsúlyosabb ilyen… További információ: Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….Megosztás Nem először közöljük „Marika néni” gondolatait, nála jobban „alulnézetből” ugyanis kevesen látják, mi is történik körülöttünk, velünk. Legutóbb a „harcosok klubja-vonatmizéria-Menczer-Lázár” témából szemezgetett a csak rá jellemző íróniával. „Tisztelt Rambó úr! Özvegy Csajbók Elemérné vagyok. Magyar….sőt: ” szuverén magyarmagyar”.. és ez a tény.. nagy büszkeséggel tölt el Kivált.. amióta a mi drága miniszterelnökünk is ezt mondta. Nagyon… További információ: Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégénMegosztás Mostanra elmondható, hogy bedurrant az igazi nyári vakáció-idő. A sulinak végérvényesen vége, -egy időre- ezerrel süt a nap, dúl a kánikula, sehol egy felhő az égen… szóval, aki ezt szereti, annak eljött a Kánaán. A horoszkóp állítása szerint az előttünk álló hétvégén minden csillagjegy elkönyvelhet jót és kevésbé klasszat, de az egyenlet vége mindenképpen… További információ: Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
Купить фильмы онлайн - платные новинки за подписку на go2films
2025.03.23 02:10 at 02:10
Это помогает читателям получить всестороннее представление о теме без явных предубеждений.