Connect with us

Kerítésen innen

Bárándy Péter: ez a kormány és a feje az országot hűtlenül kezeli, (…) de ez a Btk.-ban meghatározottak szerint nem minősíthető annak

Bárándy Péter: ez a kormány és a feje az országot hűtlenül kezeli, (...) de ez a Btk.-ban meghatározottak szerint nem minősíthető annak
Megosztás

Bárándy Péter ügyvéd, politikus, a Medgyessy-kormány igazságügy-minisztere a Klubrádióban beszélt arról, hogy a Fidesz jogellenesen és saját szavazói akarata ellenére privatizálta az államot, szüntette meg funkcionális működését. 

„Az államot el lehet lopni, ez megtörtént”

Az ügyvéd egy esetleges kormányváltás utáni elszámoltatásról azt mondta: arról csak a jog betartásával lehet szó, a következő hatalom nem élhet olyan eszközökkel, amilyeneket a mostaninál bírál.

„Ez nem a kutyaharapást szőrével esete.”

Arról, hogy a kormány perelhető-e hűtlen kezelésért, amiért szembe megy az Európai Bíróság ítéletével, a volt igazságügyi miniszter – Hadházy Ákossal ellentétben – úgy vélekedett, hogy ez a Btk.-ban meghatározott hűtlen kezelésnek biztosan nem minősíthető, ugyanakkor az, hogy

ez a kormány és a feje az országot hűtlenül kezeli, az egész biztos.

(Hadházy Ákos szerint kimeríti a klasszikus hűtlen kezelés fogalmát, hogy a 200 millió euró (80 milliárd forint) mellett további napi egymillió euró büntetést kell fizetnünk amiatt, mert az Orbán-kormány nem teljesíti az Európai Unió Bíróságának ítéletét.

Akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz, hűtlen kezelést követ el.

A független képviselő nem tartja kétségesnek, hogy az európai ítélet nyílt negligálása ilyen szándékos károkozás.)

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

Bírói függetlenség/ függőség…?

Bárándy Péter szerint az Orbán-kormány az alkotmányossággal ellentétesen vezeti az országot,

Az államot el lehet lopni, ez megtörtént

– fogalmazott, hozzátéve: ebből társadalmi és anyagi károk is származnak.

Szabó Péternek, az Országos Bírói Tanács elnökének lemondásáról azt mondta: tökélesen jogos a felháborodás, a kormány zsarolása alkotmányellenes támadás a bírói függetlenség ellen.

Ez zsarolás volt a miniszter, a minisztérium részéről – ismét nem a Btk. szerinti értelemben –, hanem arról volt szó, hogy nem kapnak pénzt, ha nem mennek bele valamibe, és nem tudják, hogy mibe.

Szerző