Kerítésen innen
Bárándy Péter: Orbán nyilván nem számított a demokratikus világ felháborodására

A rendkívüli jogrendre semmi szükség nem volt – állítja határozottan Bárándy Péter ügyvéd, volt igazságügyi miniszter a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában.

Orbán külső kényszerre cselekszik
- Először: a választott típus, vagyis a veszélyhelyzet nem a járványok kezelésére való, nem is ad olyan felhatalmazásokat, amelyekre ilyenkor szükség lenne. Veszélyhelyzetet természeti, vagy ipari katasztrófa esetén kellene kihirdetni, ez a jogi eszköz arra való. Magyarul mondva, a hatalom a saját maga által kreált alaptörvényt sem tartja be.
- Másodszor: a ’97-es egészségügyi törvényben minden benne foglaltatik, ami a járvány kezeléséhez szükséges, a parlamenti kétharmaddal együtt erős pozíciót biztosít a kormánynak. Igaz, hogy nem ad lehetőséget például az önkormányzatok pénzének elvonására, azok átcsoportosítására, mondjuk a kiemelt gazdasági övezeteken keresztül és nem ad lehetőséget a tulajdonjog megsértésére sem.
Azzal, hogy a parlamentet szinte kiiktatta, Orbán Viktor átlépett egy határt
A demokráciának a formai elemeit is megszüntette. A rendeleti kormányzást addig folytathatta volna, ameddig akarja, példa erre a menekülthullám. A 2015-ben bevezetett állapot gyakorlatilag most is érvényes, pedig már rég nem indokolja semmi, menekültáradatról szó sincs évek óta.

Feltehetően nem számított a demokratikus világ felháborodására,
arra, hogy Európának van ideje az ő politikájával foglalkozni még a járvány idején is. Rájöhetett, hogy nagyobb a kár, mint a haszon, ezért jelentette be –persze külföldön-, hogy eláll a rendeleti kormányzástól.
Valódi elállás?
Bárándy Péter tehát nem hisz abban, hogy ez önkéntes elállás lenne, márpedig a jog csak azt tekinti valódi elállásnak. Orbán egyszerűen külső kényszerre cselekszik.
A riportot ide kattintva hallgathatja meg.
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Furfangos Fidelitasok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 10., csütörtök
- Dr. Zamecsnik: nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programja
Csillag Gábor dr.
2020.05.20 10:46 at 10:46
Egyetértek.
Kiss+Lajos
2020.05.20 13:46 at 13:46
Hely te vagy ám -egy- szarrágy! A vészhelyzetet kihírdetését a -Böszme utasítására-: Gergőke kezdte el leghamarabb ugatni-, követelni! A demokratikus világ -egyáltalán- nem háborodott fel, csak a -diktatórikusan- kinevezett -EU-s-, nacsalnikok (kik -magukat- a demokrácia prófétának tartják), ugatnak-: Orbán ellen! Természetes a magatartásuk, mert Orbán, nem térdepel le előttük, mint a ’10 előtti „triumvirátus”! Egy tanult és kitanult-: okos ember nem térdepel le egy agyament társaság ugatására! Nagyon helyesen teszi! Csak így tovább! Szurkolunk a sikeréhez!