Bartók Béla átfestve… Horthy koráról igazat szólni: fúj, de polkorrekt? — Lapzsemle

A gyorsan hülyülő Orbán-világban a „politikai korrektség” szitokszó. Szándékosan vagy tudatlanságból rosszul használják, rákenik a gúnyos „polkorrekt” jelzőt mindenre és mindenkire, akiket támadni akarnak. Most már Bartók Béla szenvedését is előrángatják, mert tagadni próbálják, hogy az általuk dicsőített Horthy-rezsim elviselhetetlen, fojtogató korszak volt. Erről szól a Heti lapzsemle is

A szebb napokat látott Magyar Nemzetben…

Az önmagát még mindig „polgári napilapnak” nevező szánalmas propagandacsatorna boldogan fürdőzik a világszerte gyorsan pusztuló közbeszéd faramuci újításaiban. A polkorrekt felfogás gyalázását lelkesen keveri a bármiféle kritikát „fakenews”-nak nevező őrülettel. Az Orbán-féle propagandalap hasábjain jelent meg Bartók Béla évfordulója alkalmából Boros Attila „ünneprontó” cikke. (Ő maga nevezi így, az írás alcímében.) A szerző bejelenti, hogy amit ő előad, az „Bartók Béla emigrációjának politikailag korrekt története”. Boros mondanivalójának lényege pedig ez:

„A politikailag korrektebb »haladó« értelmiségi pedig azt is tudni véli, hogy Bartók a Horthy-fasizmus elől kényszerült menekülni. Ez persze nem igaz, de jól van kitalálva, és azóta is működik. A manapság oly sokat emlegetett hamis hír klasszikus esete, ami évtizedekre meghatározta a közgondolkodást.”

Aha. Szóval Bartók Béla Amerikába költözésének történetét csak kitalálta volna az antifasiszta értelmiség? (Igen, fogalmazzunk egészen pontosan: azokkal, akiket „haladó”, „polkorrekt”, egyéb jelzőkkel gúnyolnak Orbán tollnokai, az a legfőbb bajuk, hogy sok évtizeddel a második világháború után is kitartanak az antifasiszta alapelvek mellett, tehát nem tűrik a huszadik század történelmének visszamenőleges átírogatását.)

Szép Szó — méltó hely a válaszra

Lapszemlémben két választ idézek. Egyikük a Népszava hétvégi mellékletében jelent meg. (Elrontott ünnepeink) A Szép Szó, amely József Attila, Fejtő Ferenc, a harmincas évek szellemi és erkölcsi ellenállása hagyományait őrzi, kitűnő hely az idézett magyarnemzetes írásra érkező reakciónak.

„Lehet a szavakon lovagolni, emigrált-e Bartók, vagy csak hosszabb időre elutazott, de ne használjuk nevét, személyét, utolsó éveinek szomorú történetét Horthy mosdatására. Ez semmilyen szempontból sem elfogadható”

— írta a szerző, Varga Péter.

A régi Magyar Nemzet szellemében

A HVG Szellem rovatában pedig egy igazi magyarnemzetes szerző, a lap legjobb hagyományait őrző Murányi Gábor írta meg, mi a helyzet Bartók Béla kételyeivel, vívódásaival és 1940-es emigrációjával. (Átlépték a határt. Bartók emigrálása — Kételyből döntés — Fojtogató közérzület. HVG, október 8.) Ebből a cikkből emelek ki alább néhány idézetet és néhány fontos tényt. Bartók Béla vívódásairól például ezt:

„Ha valaki itt marad, holott elmehetne, ezzel hallgatólag beleegyezik mindabba, ami itt történik.”… „Viszont azt is lehetne mondani, bármilyen kátyúba is került az ország szekere, mindenkinek otthon kell maradnia, és segítenie a dolgokon tőle telhetőleg.”
(1939. július, Bartók Béla levele tanítványának, asszisztensének, Veress Sándornak)

A magyar keresztény középosztály szégyene

„Az a közvetlen veszély forog fenn, hogy Magyarország is megadja magát ennek a rabló és gyilkos rendszernek. (…) Magyarországon sajnos a művelt keresztény emberek majdnem kizárólag a náci rendszernek hódolnak. Igazán szégyellem, hogy ebből az osztályból származom. (…) Tulajdonképpen az lenne a kötelességem, hogy kivándoroljak, ameddig még lehet.”
(1938. április. Bartók levele bázeli hívének, mecénásának, Annie Müller-Widmann asszonynak)

Bartók keresztlevele, kottái, és a nácik árjásító dühe

1934. Bartók berlini fellépése kapcsán a német fajvédelmi hivatal bizonyítékot követelt a művész keresztény származásáról. Bartók Béla barátainak kijelentette, hogy nagyanyja keresztlevele helyett ezután is csak a kottáit hajlandó kiküldeni. 1938-ban az anschluss után a német állam mint az osztrák szerzői jogvédő társulás új tulajdonosa igazolást követelt a tagok árjaságáról. Bartók válaszolt Kodály nevében is. Az eljárást jog- és törvényellenesnek nyilvánítva letiltotta népdal-kompozíciói előadását a baden-badeni zenei fesztiválon.

El innen, az elviselhetetlenből

Amikor 1939 decemberében édesanyja 83 évesen elhunyt, a legfontosabb visszatartó kötelék szakadt el. Közelített, Bartók szavaival, az „ugrás a bizonytalanságba a biztos elviselhetetlenből”. Bartók Béla sorra zárta le hazai ügyeit. Nyugdíjaztatását kérte a Zeneakadémián; átadta Kodálynak a népzenekutatás irányítását az Akadémián; minden ügyének teljes jogú intézésére hatalmazta fel idősebb fiát; ügyvédjét megbízta végrendelete összeállítására.

Kézírással a nevezetes végrendeletben

A végrendelet elkészült szövegtervezetéből kihúzta a „hosszú és bizonytalan időtartamú tengerentúli utazás” kitételt. Viszont kézzel beírta a nevezetes rendelkezést:

„Ha netán halálom után utcát akarnak nevemről elnevezni (…) akkor kívánságom ez: mindaddig, amíg a budapesti volt Oktogon-tér azoknak az embereknek a nevéről van elnevezve, akikéről jelenleg van, továbbá mindaddig, amíg Magyarországon erről a két emberről //Mussoliniról és Hitlerről// elnevezett tér vagy utca van, vagy lesz, rólam az országban ne nevezzenek el sem teret, sem utcát, sem nyilvános épületet.”

Egyértelmű búcsúzás

Bartók Béla emigrációba vonulása előtt négy nappal pedig, 1940. október 8-án úgy búcsúzott Magyarországtól, hogy tomboló sikerű közös koncertet adott feleségével a Zeneakadémián. Emlékezetes, mindenki számára egyértelmű búcsú volt.

(Murányi Gábor, HVG: Átlépték a határt)