Ez a nap
Bebuktak a veszprémi cseles csávók
A rendőrök lekapcsolták azt a két férfit, akik elfogásuk előtt és után is autót loptak és karamboloztak. Őrizetben a Tolvajok
Tolvajtempó
Egy 25 éves halimbai és egy 19 éves ajkai férfi 2018. május 4-én délutána benne felejtett indítókulccsal elindítottak egy Szentgálon parkoló autót, azért, hogy busz helyett azzal menjnek haza, de Szentgál és Úrkút között eddig ismeretlen okból egy útkanyarulatban árokba hajtottak. A helyszínre érkező rendőrök elfogták a két férfit. Megállapították, hogy a 25 éves sofőr nem rendelkezik vezetői engedéllyel, és felmerült a gyanú arra vonatkozóan is, hogy bódult állapotban vezetett. Mindkettejüket előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra, gyanúsítottként kihallgatták és szabadon bocsátották őket.
Ezt követően a tolvajok – éjjel- Veszprém belvárosában egy étterem előtt parkoló Suzukit fújt meg l azért, hogy kocsikázzanak és hazautazzanak. Az autóval Veszprém határában egy körforgalomnál balesetet okoztak, de onnan megállás nélkül továbbhaladtak. Az elkövetőket a veszprémi rendőrök a 8-as számú főúton, Veszprémtől nem messze tartóztatták fel. Elfogásuk után a járőrök ismét előállították a két személyt a rendőrkapitányságra, őrizetbe vették, majd a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába vitték. A nyomozók előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.
Mindkét férfi ellen jármű önkényes elvétele bűntett, továbbá a halimbai lakos ellen bódult állapotban elkövetett járművezetés vétség megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Veszprémi Rendőrkapitányságon. Az engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési feljelentést is tettek a rendőrök a 25 éves sofőr ellen.
(Forrás: police.hu)
Dopeman rossz passza – pár hét alatt egy zuhanó tégla és egy autóbaleset
Szerző
Friss
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője egykori államfő „elküldte gyufáért” Donald Trtump elnököt, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?
- Ukulele – szabadstrand – Budapest – Karácsony Gergely – Ha kíváncsi, hogy mi ez, olvassa….