Banánköztársaság
Becsapott kisnyugdíjasunk „eddig, eddig, eddig van”!
Ilyen aljas és hazug kormánya nem volt még ennek az országnak! Elloptátok már az országot, és szépen fel is osztottátok magatok között! De a dolgozók és a nyugdíjasok pénzét, azt, nem adjátok oda. Arra sohasem telik.
Ilyen aljas és hazug kormánya nem volt még ennek az országnak! Elloptátok már az országot, és szépen fel is osztottátok magatok között! De a dolgozók és a nyugdíjasok pénzét, azt, nem adjátok oda. Arra sohasem telik.
Háborús inflációról és vészhelyzetről dumál a kormány minden tagja!
Azt szajkózzák, amit Viktor mond! Amiből annyi igaz, hogy vészhelyzetben van az ország! No, nem a szomszédban zajló háború miatt, hanem mert elloptak már szinte mindent. Nincs az országnak ipara, mezőgazdasága, mert eladták vagy megszerezték maguknak! Közben bedolgozóvá silányították az országot. Szidják a multikat, de közben támogatják és telepítik be őket, aztán meglepődnek, hogy a haszon nem marad itt. A melósokat minimálbérért foglalkoztatják, jó esetben zsebből egészítik ki a bérüket, tisztelet a kivételnek! Az állami cégeknél nincs béremelés! Lassan közeledik a hónap vége, és el kell dönteniük, hogy a nyugdíjasok mennyi korrekciót kapnak. (Ez szeptember 28-án megtörtént – a szerkesztő)
Mi döbbenten nézzük, hogy lassan nem lesz már semmink a stadionokon és az álberuházásokon kívül
Lassan újra 400.- Ft az euró. Az ország viszont mindent euróban és dollárban vásárol. No, ezért magas az infláció!
Maga Viktor már 25-én tudta, hogy a szeptemberi infláció 12 % lesz. Honnan tudja? Mert maga szabja meg mennyi is lehet? Így lesz majd az egy számjegyű inflációval is. Kiadja a KSH-nak, ennyit mondjanak, aztán majd ünnepli magukat, hogy „letörték” az inflációt.
- Én tudom, hogy maga nem jár bevásárolni. Miért is tenné? Megkap mindent, olcsón minőségi kaját, mert mint látjuk, szépen gömbölyödik. Nyugtasson meg, nem a klimaxtól van. Igen kérem, van férfi klimax is.
- Biztosan tudom, gyógyszertárba sem jár. Hiszen akkor fel lenne háborodva, hogy mennyi gyógyszer és annak helyettesítője hiánycikk hónapok óta. Rengeteg gyógyszer ára megduplázódott vagy megtriplázódott. A gyógyászati segédeszközök nagy részéről levették a támogatásokat, például a rákos betegek tápszeréről is, ami így heti szinten 7 ezerről 25 ezerre nőtt. De nagyon hosszú a sor.
A gyerekeknek, akikért annyit kampányolnak, már a szülők nem tudják a menzát befizetni
Így éhesek maradnak. Több gyerek kéne ez igaz. Talán ezért is kampányolt Novák Katika az USA–ban Elon Musk-kal? Ő csak tudja, hogyan kell családot szaporítani több asszonytól és béranyától. Nálunk is ez a cél. Vagy esetleg pénzt kért a világ leggazdagabb emberétől? Mert más oka nem lehetett a találkozásuknak.
Petike, a külügy csodája idén annyit repülgetett, hogy már a Holdig is eljuthatott volna. Jobban is járnánk, mert ott nem kötne üzleteket az akkumulátor gyárakról, ami az országra és a lakosságra nézve is tragikus következményekkel jár.
De látom, van még raktárkapacitásunk a lélegeztető gépekre is,
hiszen kint a honvédelmi miniszter közbeszerzése újabb gépekre. Miért is? Közben pedig, mivel nincs pénz az államkincstárban, eladják a honvédség mátraházi üdülőjét is. Hiszen a BM üdülőkre már régen rátette kezét Orbán veje és Lölőke haverja. Lölőke egyébként egy félre sikerült zseni! Mindenhez ért, nincs már olyan vállalkozás, amit meg ne szerzett volna. Van mindene, a ruházattól kezdve a híd és vasút építésig, hotelekig, sőt még mentőautó javító műhelyig. De ért a villamossághoz és a földgázhoz is.
Tanulhatnának tőle sokan, mert ennyit lenyúlni az országtól ember még nem tudott.
Viktor, magárért azért aggódom
Mondja a júliusi illetményemelése, az több mint 600 ezer forint/hó, elég lesz? Mert ha nem, akkor legközelebb kérjen már a vejétől, lányaitól, aztán ha megunta a kolostort, beköltözhetne valamelyik kastélyukba is. Nekünk olcsóbb lenne. Szóval közeledik a hónap vége, s maguknak dönteniük kell, mennyi nyugdíj korrekciót kapjunk mi, nyugdíjasok. Tudom én, üres az államkassza, és nincs lóvé. Persze Brüsszel a hibás, nem maguk cseszték el a költségvetést, nem maguk miatt sétálunk a szakadékba. De jó lenne tudni, mennyit is kölcsönöztünk maguknak?
Tudom én, kamatmentesen és erősen letagadva fogja maga és kormánya ezt a hatalmas összeget visszaadni nagy kegyesen. Nekünk viszont nagyon kéne. Mert elegünk van abból, hogy nem jut zöldségre, gyümölcsre, gyógyszerre, hogy fázunk télen, mert nem merünk csak egy szobát fűteni.
Én nem tudom, hogy mi kéne még ebben az országban ahhoz, hogy visszavegyék mindazt, amit elloptak tőlünk. Mikor számoltatják már el magukat? Mert ha addig hepciáskodik Brüsszellel, amíg ki nem dobják az országot az unióból, akkor nincs a világon senki, aki rajtunk segítene, aki finanszírozza azt a hatalmas államadósságot amit csináltak.
Tudja, mi fejjel megyünk előre, csak éppen nem vesszük észre, ott a fal!
S azt nem lehet megkerülni. Én már semmi másra nem vágyok, csak arra, hogy maguk menjenek el. Nekem mindegy, maguktól teszik ezt, vagy megvárják, hogy az ország zavarja el Önöket. Csak legyen már végre élhetőbb a hazám!
A főkép illusztráció.
Szerző
Friss
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán