Kerítésen innen
Beer Miklós: Új Trianon felé sodródunk!
Beer Miklós szerint egyre rosszabb a romák helyzete, már-már az ország szétszakadásával fenyeget. A váci püspök a Klubrádióban elmondta, egyetért Székely János szombathelyi püspökkel, aki a napokban a hazai cigányság helyzetével kapcsolatban úgy fogalmazott:
Az ország kettészakadásától kell tartani, új Trianon jöhet, a 24. órában vagyunk.
Beer püspök szerint a katolikus egyház odáig már eljutott, hogy felismerje: tenni kellene valamit. Ám itt mindig megállt. Van néhány lelkes pap, akik nem csak várnak arra, hogy a cigányok bemenjenek a templomba, hanem például egy erdei forrásnál találkoznak velük, vagy megtanítják őket kertészkedni, állatokat tartani.
Beer Miklós: az egyháznak fel kell emelnie szavát az éhezés, a szegénység ellen
A lényeg, hogy oda kell menni a roma emberekhez
Korábban a cigányok is dolgoztak, mondjuk a téeszben, a gyerekek jártak iskolába. Később a munkahelyekről elbocsátották őket. Beer püspök szerint az elmúlt harminc évben sokat romlott a helyzet, a társadalom számára nem fontos ez a kérdés. Pedig nem elég a közmunka, átgondolt szakképzésre, valódi munkára volna szükség, olcsó bérlakások kellenének, amelyeket a szegények is meg tudnak fizetni. Úgy látja, hogy egyelőre még az állami koncepció is hiányzik.
„Romaország”
Vannak olyan falvak, ahol már minden harmadik kisiskolás roma, sőt olyanok is, ahol szinte az egész lakosság az. Beer Miklós is úgy látja, szétszakadhat az ország, kialakulhat egy „romaország” is.
A regnáló Beer Miklósról…..
Szerző
Friss
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….
- Ujhelyi István: már érzi az ország a NER-váltás ízét!
- Hej, ha én gazdasági miniszter lehetnék…!
- Szokjunk hozzá, hogy a fejünkre potyogtatnak? – Hétvégi Lendvaiságok….
- Medvegyev: ‘senki sem garantálja, hogy Kijev megéri május 10-ét’
- ‘Újabb Ferrari Felcsúton’, avagy ‘akinek nincs Ferrarija, az annyit is ér’? – De, hogy száll ki belőle a leggazdagabb magyar? – Frissítve!
- Nagyon izgi, hogy mit találnak ki ‘agytröszték’ Orbán Viktornak anyák napi köszöntőként…. – Frissítve!
- Horoszkóp leendő- és már anyáknak május első vasárnapján
- Pintér ‘mindenminiszter’: ha egy OBI, vagy Spar meg tudja oldani, miért ne menne ez az egészségügynek is?