Ez a nap
Béremelés lesz januárban a Tescónál
A Tesco-Global Áruházak Zrt. a szakszervezetekkel kötött megállapodás értelmében további 2,8 milliárd forintot fordít a dolgozók béremelésére.
A közlemény szerint az áruházláncnál 2018 januárjától 197 ezer forintra emelkednek a legalacsonyabb bérek.
Átlagosan 10 százalék a béremelés
A béremelés összesen 14 100 munkavállalót érint, a bérek pedig átlagosan 10 százalékkal emelkednek a vállalatnál.
A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) közleményében azt írta: a legnagyobb munkavállalói csoport 2018-ban is a szakmunkás bérminimum (180 500 forint) feletti összeget (197 000 forint) kapja meg a vállalattól, amelyet kiegészít a cafeteria, a dolgozói kedvezmény és adott esetben a műszakpótlék.
A KDFSZ közleménye szerint a béremelés érinti a raktári és egyes irodai osztályon dolgozókat is.
Áprilisában egyeztetnek a központi irodában dolgozók béremeléséről
A KDFSZ és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) megállapodott a munkáltatóval abban is, hogy 2018 áprilisában ismét tárgyalóasztalhoz ülnek, és egyeztetnek a központi irodában dolgozók és az irodához tartozó munkavállalók béremeléséről, és ezt az egyeztetést 2018. május 31-ig lezárják.
A KDFSZ az egyeztetések során fontosnak tartotta kiemelni a fejlődés lehetőségének biztosítását, ezért javasolta, hogy tanulmányi szerződés keretein belül tegye lehetővé a cég az OKJ-képzést, ezzel is biztosítva a munkavállalók számára a szakmai fejlődést illetve az előrelépés lehetőségét.
A Tesco közleményében azt írta, a béremelések mellett nagy hangsúlyt helyez erre, ezért 2017-ben csaknem százmillió forintot fektetett be összesen több mint 1000 kolléga OKJ-képzésébe.
A Tesco a 2018-as béremeléssel 2017. január óta 11,1 milliárd forintot fordított a munkatársak bérének növelésére. Közölték, a cég elkötelezett, hogy a bérfejlesztéssel a 2016-ban megkezdett úton haladjon tovább, és 2018-ban is a szakképzett bérminimum felett tartsa a fizetéseket. A 2018 januárjától az áruházláncnál elérhető legalacsonyabb bér továbbra is jelentősen magasabb lesz a garantált szakképzett bérminimum összegénél, ráadásul ez vonatkozik a szakképzettséget nem igénylő munkakört betöltő kollégákra is, így közel négyezer nem szakképzett kolléga is részesül az emelésben – írta a Tesco.
A Tesco-Global Zrt. munkavállalói szeptember elején kezdtek sztrájkolni, mivel a szakszervezetek által augusztus végén benyújtott követeléseikről nem sikerült megállapodniuk a munkaadóval. A KDFSZ és a KASZ október 13-án jelentette be, hogy megállapodtak a 2017-es béremelésről és létszámbővítésről. A KASZ október végén azt közölte, hogy a jövő évi bérekről novemberben indulnak a tárgyalások a kereskedelmi áruházaknál. A Tescónál november 9-én kezdődtek az egyeztetések.
(forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról