Kerítésen innen
Beszédes az, amiről Orbán hallgat – Ha hagyjuk, megoldják ezt is ‘okosba….’
Orbán: „a várólistákon ma közel feleannyi ember van, mint a kormányzásunk kezdetekor. (…) Mára mindössze három olyan műtéti típus van, amire 60 napnál hosszabban kellett várni: a térd, a csípő- és a kiterjesztett gerincműtétek. A várólisták további csökkentésének, illetve megszüntetésének a költségvetés oldaláról pénzügyi akadálya nincs és nem is lesz…”. Ha hiszik, ha nem, ezt mondta többek között a Telex-nek a miniszterelnök politikai igazgatója, de nyugiság van, sehol nem szakadt le a mennyezet köszönhetően, hogy a Jóteremtő „érti a humort”, még ha fekete is…
Megy a „nemzeti manipula”
Dr. Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi elemző némileg másként látja, feltehetően közelebb van a megközelítése ahhoz, akinek a zsebe nem engedheti meg, hogy magán úton pár nap alatt gyógyíttathassa magát.
„Többféle módon manipulálják a várólistákat.
- Az egyik trükk az, amit a linkelt előző bejegyzésemben mutattam be, rém primitív módon megváltoztatták a várólisták tartalmát, felére csökkentették a mérendő beavatkozások számát.
- A másik amiről az Átlátszó írt (ez megy kommentben), hogy van egy nem hivatalos várólista is, ami a legkevésbé sem koherens a NEAK oldalán találhatóval.
- A harmadik, az előző Átlátszó által feltárt problémát is megerősítő eljárás, hogy több helyen a várólistát három-hat hónapos kerettel nyitják meg, azaz a beteg a várólistára kerüléshez is várólistára kerül, vagy azt mondják neki, hogy telefonáljon három hónap múlva, hogy felvegyék a várólistára.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Ugyanakkor
a kórházi kapacitásokat a háttérrendszert, az intenzív osztályokat, a rehabilitációs, vagy az egyéb kórházi kapacitásokat nem növelték. Éppen ellenkezőleg azt látjuk, hogy rendkívüli mértékben csökkennek, az erőszakos és túlzott várólista csökkentés komoly következményekkel járhat. Ugyanis,
amennyiben a kórházaknak jelentős előnyt, bevételt jelent ha a várólistát csökkentik, míg az egyéb finanszírozás nem növekedik, akkor az ellátás erősen el fog tolódni a várólisták ledolgozására, az akut ellátás terhére. Ez meg életveszélyes, mert lesz csípőprotézis, de nem lesz akut vérző betegellátás.
Tehát amennyiben NINCS pénzügyi akadálya a várólisták csökkentésének, akkor tessék szíves lenni a névértéken finanszírozni a kórházi kezeléseket és instant a rendszerbe pakolni egy ezer milliárdot! És ez csak a kezdet, további kettő ezer milliárdra is szükség lesz normális működéshez.”
Szerző
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő