Kerítésen innen
Bodrogi Gyula: beakadt a sarkam és putty, már a földön is voltam… – Újabb baleset a Nemzetiben
Bodrogi Gyula, a 89 éves Kossuth-díjas színművész a Nemzeti Színházban esett el, és megrepedt a bal karjában az egyik csont. A keze azóta is fel van kötve, ám ez nem akadályozza őt a munkában, továbbra is játszik.
„…sajnos elestem…”
A Nemzet Színésze csak április 15-én lesz kilencven éves, szombaton, a Színházak Éjszakáján előre felköszöntötték. Az esten a színész bal kezét felkötve jelent meg, ugyanis, mint a Blikk megtudta, nemrég baleset érte őt a Nemzeti Színházban.
Sajnos elestem. Jöttem le a színház lépcsőjén a színészbejárónál, amikor beakadt a sarkam és putty, már a földön is voltam. Ez nagyjából tíz napja történt
– fogalmazott a Blikknek Bodrogi Gyula, akit az esést követően azonnal orvoshoz vittek.
Alaposan megvizsgáltak, és ott derült, hogy elrepedt az egyik csontom. Az esés közben próbáltam védeni magam, ezért a bal kezemmel tenyereltem le, ezt viszont a csontom bánta. Azóta fel van kötve a kezem. Még nem tudom, meddig kell így hordanom, majd az orvos megmondja. A lényeg, hogy jól vagyok, ez csak egy kis baleset, amiből hamar rendbe jövök.
Bodrogi, a visszaeső eső…
Bodrogi Gyula már számtalanszor bizonyította be, hogy egy-egy betegség vagy sérülés nem állhat az útjába annak, hogy ő dolgozzon. Az elmúlt három évben érte baj bőven.
- Először 2021-ben munkahelyi balesetet szenvedett, színházi próba közben leesett egy dobogóról és elrepedtek a bordái. Ezután három hónappal hasi sérve miatt életmentő műtétet kellett rajta végezni.
- 2022 tavaszán bevizesedett a tüdeje, akkor mentővel szállították kórházba, ahol intenzív osztályra került. Bodrogi azonban szépen felépült, és már nyár végén visszatért a munkába, azóta is dolgozik.
Emlékeztetőül….
2023 novemberében írtuk: a kis híján tragikusan végződött Nemzetiben történt baleset után, amelyben két színész: Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó súlyosan megsérült egy több méteres zuhanást követően, máig tart a zavarodottság a színház dolgozói között. Most éppen, a művésznő egészségi állapotáról érkezett legújabb hírek borzolják a kedélyeket.
A Nemzeti Színház művészének állapota stabil, de a kisebb mellkasi sérülése további orvosi beavatkozást igényelt. Várhatóan hamarosan elhagyhatja a Traumatológiai Klinikát
– írta a közleményében a Semmelweis Egyetem.
Friss
- Hankó miniszter-közszolga: a Bokros-csomag és a ‘Ratkó-dédunokák’ meg nem születése okán nincs elég kisded Magyarországon
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
- Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…
- A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’
- Felfoghatatlan: 11-12 éves gyerekek hónapok óta brutálisan bántalmazhatták társaikat – Aki hallgat, bűnrészes…
- Már csak 4 hónapnyit kell aludni és újra ‘támad’ a CPAC Hungary, az alkalom, ahol Orbán újra ‘főszónokolhat’
- Egy a Robert De Niroról terjedő combos, hamis hír nyomában
- Pintérék nem tanulnak semmiből – Hiába volt a bombariadó rossz tapasztalata, marad a mobilszigor az iskolákban
- Magyar György: mini-Dubai ügyben minden út a bírósághoz vezet