Connect with us

Sport

Bondár Anna és Gálfi Dalma is nyert Kolozsváron

Megosztás

Gálfi Dalma bejutott a nyolcad–, míg Bodnár Anna a negyegyeddöntőbe a 250 ezer dollár összdíjazású kolozsvári keménypályás női tenisztornán.

Bondár Anna
Megosztás

Gálfi Dalma bejutott a nyolcad–, míg Bodnár Anna a negyegyeddöntőbe a 250 ezer dollár összdíjazású kolozsvári keménypályás női tenisztornán.

A világranglistán 89. Gálfi Dalma eredetileg a lehető legnehezebb sorsolást kapta, mivel az első kiemelt Barbora Krejcikova (14.) lett volna az ellenfele, csakhogy a cseh játékos vasárnapi, ostravai trófeája után visszalépett az erdélyi versenytől. Az ő helyére a 63. helyen álló Lucia Bronzetti, a viadal kilencedik kiemeltje került, aki a legutóbbi öt mérkőzését elvesztette.

A két játékos egymás elleni mérlege 1/1-re állt, tavaly egy svájci viadalon a 23 éves olasz, idén az Indian Wells-i selejtezőben viszont a balatonfüredi teniszező bizonyult jobbnak.

A harmadik találkozón Bronzetti 3:0-lal kezdett, de a bátran támadó, 24 éves magyar 4:4-nél utolérte őt. A következő brék a legrosszabbkor jött, mivel Gálfi 4:5-nél bukta el a szerváját, ami a szettbe került.

A folytatásban a magyar játékos rögtön elvette ellenfele adogatását, majd néhány remek fogadással 4:2-nél megismételte ezt, és 1 óra 10 perc elteltével kiegyenlített.

Az utolsó felvonásban a válogatott Gálfi 2:2-nél brékelte az olaszt, ami elegendőnek bizonyult a végelszámolásnál, mivel végigvitte előnyét, és 5:4-nél semmire kiszerválta a meccset. A találkozó 1 óra 48 percig tartott, Gálfira a nyolcaddöntőben a spanyol Nuria Parrizas Diaz (75.) vár.

Bondár Anna negyeddöntős

Bondár Anna
Bondár Anna

A WTA-rangsorban 62. Bondár Anna – aki a hétfői nyitókörben az orosz Jelina Avaneszjant (129.) győzte le – a brit Harriet Darttal (90.) csapott össze a 16 között. A mérkőzés első játszmájában a magyar játékos azonnal elveszítette adogatójátékát, de az utolsó lehetőségnél, riválisa 5:4-es vezetésénél ő is brékelni tudott. A rövidítésben aztán Bondár előbb 4-0-ra elhúzott, majd 4-3 után sorozatban újabb három ponttal előnybe került.

A második szettben a legelőkelőbben jegyzett magyar játékos 2:1-nél már brékelőnyben volt, amit az utolsó adogatójátékáig magabiztosan őrzött. Abban Dart négy bréklabdát is kiharcolt, Bondár azonban mindet hárította, majd első lehetőségével lezárta az 1 óra 54 perces összecsapást.

Bondár a negyeddöntőben a svájci Viktorija Golubic (81.) és a negyedik helyen kiemelt orosz Anasztaszja Potapova (48.) találkozó továbbjutójával csap össze.

Bondár és Gálfi párosban a csütörtöki negyeddöntőben az Angelina Gabujeva, Anasztaszja Zaharova orosz kettős ellen lép pályára.

Transylvania Open by Verdino

Egyes, 1. forduló:

Gálfi Dalma – Lucia Bronzetti (olasz, 9.) 4:6, 6:2, 6:4

2. forduló:

Gálfi Dalma – Nuria Parizzas Diaz (spanyol)
Xiyu Wang (kínai, 7.) – Elena Gabriela Ruse (román)
Jule Niemeier (német) – Kamilla Rahimvoa (orosz) 6:4, 6:4
Jasmine Paolini (olasz) – Dajana Jasztremszka (ukrán) 6:4, 6:1
Bondár Anna (magyar, 8.) – Harriet Dart (brit) 7:6(3), 6:4
Anasztaszja Potapova (orosz, 4.) – Viktorija Golubic (svájci)
Xinyu Wang (kínai) – Anna Blinkova (orosz)
Angelina Kalinyina (ukrán, 2.) – Ysaline Bonaventure (belga)

VK – SPORT

Szerző