Connect with us

Bulvár

Borkai Zsolt megszólalt: „Súlyos árat fizettem”

borkai
Megosztás

Lassan nyolc hónapja hallgat a szexbotrányáról elhíresült Borkai Zsolt, de úgy tűnik, elérkezettnek látta az időt, hogy megszólaljon. A Győrhöz közeli Bacsán, családi házában fogadta a Blikket, és mesélt a dolgos hétköznapokról.

Borkai: „Súlyos árat fizettem”

“Őstermelő vagyok, az időm nagy részét ott töltöm, vannak birkáim, lovaim, csirkéim, folyamatosan foglalkozni kell velük. Korán reggel kelek, megetetem az állatokat, de szőlőt is termesztek, a metszéstől a permetezésig mindent én csinálok. Akiknek nagyon sima a tenyerük, ilyenkor rájöhetnek, hogy van kemény munka is a világon. Amikor olimpiai bajnok lettem, vastag volt a kezemen a bőr, most megint ezt érzem”

– árulta el az egykori polgármester.

Borkai azt is elmondta, nagyon sokat dolgoztak családjával azon, hogy maguk mögött tudják hagyni a botrányt, amibe keveredett.

“A feleségemmel újra kellett írnunk a kapcsolatunkat, de hála istennek, ő is vevő volt rá. Jól megvagyok a bőrömben, de ehhez kellett a család nagy segítsége és összezárása is. Elkövettem egy hibát, de az vesse rám az első követ, aki életében nem követett el hibát. Súlyos árat fizettem, de túl vagyok rajta, előre tekintünk”

– fogalmazott.

atv.hu

csillagjegy

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük