Connect with us

Kerítésen innen

Botrány Makón! A város fideszes polgármestere sem tudta, hogy bezárják a Bartók zeneiskolát

Megosztás

Megszűnik a tanítás a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola két épületében, amit hagyományosan Bartók iskolának és zeneiskolának neveznek a városban.

Megosztás

Megszűnik a tanítás a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola két épületében, amit hagyományosan Bartók iskolának és zeneiskolának neveznek a városban – írta meg a Magyar Narancs.

A DK tüntetést szervezett a döntés ellen, amelyről eddig nem derült ki, milyen fórumon hozták meg

Megszűnik a tanítás Makón a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola két épületében, amit hagyományosan Bartók iskolának és zeneiskolának neveznek a városban.

Szeptembertől az általános iskolás és a zenét tanuló diákok is a nemrég bővített Almási utcai tagintézménybe fognak járni. Erről a múlt héten értesült minden érintett Makón. A kormánypárti Makó Híradó már üdvözölte is, hogy új, modern épületben tanulhatnak tovább a bartókosok.

A Narancs.hu információi szerint az intézményvezetőt június 7-én, kedden tájékoztatta a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ. Szerdán így megtudták a tanárok is, pénteken pedig, a tanévzárón elmondták a gyerekeknek. A szülők ezután értesültek a döntésről.

A felzúdulás hatására a tankerület szülői értekezletet hirdetett június 13-ra, hétfőre – már az Almási utcai iskolába. Ott tájékoztatták a szülőket a határozatról és a költözés részleteiről.

Az érdeklődők a legtöbb kérdésükre nem kaptak választ

– ez derült ki a Szülői civil összefogás a Bartók iskoláért! nevű Facebook-csoport adminisztrátorának beszámolójából.

A tankerület megbízottja közölte a szülőkkel, hogy az iskola további működését az állam nem biztosítja, és a 2022/2023-as tanév a bartókos és zeneiskolás diákok számára az Almási utca 52. alatt kezdődik.

A szülők hivatkoztak a 2011. évi CXC. törvénynek arra a bekezdésére, amely szerint egy ilyen döntés előtt a fenntartónak ki kell kérnie az intézmény alkalmazotti közösségének, az iskolaszéknek, a szülői szervezetnek és a diákönkormányzatnak a véleményét, és ez nem történt meg. A tankerület ugyanennek a törvénynek a 84. paragrafusával reagált, eszerint „az átszervezés tilalmára vonatkozó rendelkezést nem kell alkalmazni, ha a székhely, telephely megváltoztatására azért kerül sor tanítási évben, nevelési évben, mert az épületet, helyiséget, területet megfelelő időben nem lehetett birtokba venni, vagy a nevelési-oktatási intézmény által használt épület, helyiség, terület váratlanul alkalmatlanná vált a rendeltetésszerű használatra”.

„Faggatózásunk  közepette faképnél hagytak minket”

– olvasható a Facebook-csoportban, amely 1700 tagnál jár, és hét végi megalakulása óta kétszer nevet változtatott. A „szülői civil” előtag vélhetően azért került a névbe, mert a makói képviselő-testület DK-s képviselője, Mucsi Tamás a döntés miatt nyilvánosan számon kérte a városvezetésen, és külön Farkas Éva Erzsébet polgármesteren (Fidesz), mit tett az iskola megmentéséért.

A csoport adminja végig nagybetűs, három piros felkiáltójellel zárt mondatokban határolódott el mindenféle politikai szervezkedéstől, így a  június 15-i szerda esti demonstrációtól is, amit Mucsi hirdetett meg.

Farkas Éva Erzsébet csütörtökön délután a Facebook-oldalán közleményt jelentetett meg, amely szerint szeretné, ha „alázattal tisztáznánk néhány kérdést”. Leszögezi, nem az önkormányzat biztosítja az oktatást, tehát nem is a képviselő-testület szervezi ezt a feladatot, ugyanakkor az Almási utcai iskola a térség legmodernebb épülete, és nagy fejlődést jelent a városnak, hogy elkészült, ideális körülményeket biztosít a tanuláshoz.

„Minden változás mellett és ellen lehet érveket hozni. Minden változás hoz a jó mellett, az eddig megszokotthoz képest új helyzetet. Ezért fontos, hogy kijelöljünk egy célt, amit követünk. Ez a cél jelen esetben nem lehet más, mint hogy a makói gyermekek jobb körülmények között részesüljenek egyre jobb minőségű oktatásban, azon hagyományainkat, tradicionális oktatási örökségeinket megtartva, melyek részei közösségünknek” – fogalmaz a polgármester.

Azt javasolja a tankerületnek, változtassa meg a befogadó iskola nevét, amely vegye föl a Bartók Béla nevet, és arra kéri a szülőket, hallgassák meg a fenntartót, tegyenek fel kérdéseket, de ne hozzanak elhamarkodott ítéletet, ne zárkózzanak el a változás elől. 

Forrás: Narancs.hu

250 év intenzív jelenlét után szinte teljesen eltűntek a zsidók Makóról

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük