Városi kurír
A napi fontos.

Botrány! Meghosszabbították Czeglédy Csaba letartóztatását

Állítólag Czeglédy Csaba többször is megpróbálta meghiúsítani az eljárást

0 705

Hétfőn bejelentették: Czeglédy Csaba keresetet nyújtott be a Szegedi Törvényszék ellen. S lám, milyen a „véletlen”: kedden harminc nappal meghosszabbította letartóztatását a bíróság –közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden.

„Fennáll a bűnismétlés veszélye”

Szanka Ferenc elmondta: a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítvánnyal egyezően úgy látta, hogy a gyanúsított esetében fennáll a bűnismétlés veszélye, valamint megállapította, hogy Czeglédy Csaba többször is megpróbálta meghiúsítani az eljárást.

A csoportvezető ügyész közölte, a gyanúsítottal és társaival szemben a törvény biztosította legrövidebb határidőn belül vádat emelnek.

Czeglédy Csaba ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és gazdasági csalás bűntette miatt folyik eljárás.

A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely munkaerő-közvetítéssel foglalkozott. A gyanú szerint a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy a céghálóban résztvevő iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.

Már több mint egy éve van előzetesben

Czeglédy Csabát tavaly júniusban vették őrizetbe a pénzügyőrök, majd került előzetes letartóztatásba. A politikus március elsején, miután független országgyűlési képviselőjelöltként nyilvántartásba vették és így mentelmi jog illette meg, elhagyhatta a börtönt. Másfél nap múlva, mentelmi jogának felfüggesztését követően egy másik bűncselekmény –gazdasági csalás – gyanúja miatt újra őrizetbe vették.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő volt, de mandátuma – miután egy évig nem vett részt a közgyűlés munkájában – megszűnt. Ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

Kapcsolódó

Keresetet nyújtott be Czeglédy Csaba a Szegedi Törvényszék ellen

Akár ez is tetszhet
Betöltés...

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Elfogadom További információ