Brexit-dal: Egy bolond százat csinál! 0 527

brexit

A Brexit című szomorú játék újabb felvonása kezdődik. Rugalmas, azonban legfeljebb október 31-ig tartó halasztásról született megállapodás az európai uniós vezetők szerdán kezdődött brüsszeli csúcstalálkozóján az Egyesült Királyság kilépési dátumának ügyében.


Az EU megirigyelte a brit oroszlán csörgősipkáját

“Ha minden vagyonomat nekik adtam volna a sipkámat  magamnak tartanám. Itt az enyém; kérd a másikat lányaidtól.” Mondja a bolond Learnek Shakespeare tragédiájában.

A király és a bolond párbeszédére emlékeztet az Európai Unió és London válóperének újabb fordulója. Lassan olyanná válik az ügy, mint amikor annak idején a hetvenes évek végén a Magyar népköztársaság 1234. és egyben legutolsó alkalommal fenyegette meg a Mao Kínáját.

A sokadik halasztás

Az éjszakába nyúló brüsszeli találkozón elfogadott egyezségnek része, hogy júniusban áttekintik a folyamat állását, de ezt kifejezetten nem úgy kell érteni, hogy akkor esetleg módosíthatnak a határidőn.

Amennyiben időközben mindkét fél ratifikálja a kiválás feltételeit rögzítő, de a londoni törvényhozás által többször is elutasított szerződést, akkor a következő hónap első napján automatikusan megszűnik a brit tagság. Ha a szigetország május 22-ig nem hagyja jóvá a megállapodást, és még tagja az EU-nak, akkor részt kell vennie az európai parlamenti választásokon. Amennyiben ezt nem teszi meg, akkor június 1-jén kiesik az Európai Unióból.

A zárónyilatkozatban kitértek rá, hogy London vállalta, a halasztás ideje alatt konstruktívan, felelősségteljesen fog eljárni a jóhiszemű együttműködés jegyében, tartózkodik minden olyan intézkedéstől, amely akadályozhatja az EU céljainak elérését, különösen a döntéshozatali eljárásokban.

Ismét leszögezték emellett, hogy nem tárgyalható újra a kiválási szerződés, valamint hogy “minden egyoldalú vállalásnak, nyilatkozatnak vagy egyébnek összhangban kell lennie ezen dokumentum szövegével és szellemével”. Aláhúzták végül, ezen időszakban az Egyesült Királyság teljes jogú tag marad, ennek minden kötelezettségével.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke arra kérte a briteket, hogy ne vesztegessék el ezt az időt

“Az elkövetkező hat hónapban az ügy teljes egészében a szigetország kezében van. Ratifikálhatják a kiválási egyezményt, ebben az esetben véget ér a hosszabbítás. Újragondolhatják a Brexit-stratégiát. Még a kilépési szándékot is visszavonhatják” – mondta Tusk a brüsszeli ülést lezáró sajtótájékoztatón.

Mint közölte, a kiterjesztés rugalmas, de kicsit rövidebb annál, mint amire számított, viszont az idő így is elég lehet a legjobb megoldás megtalálására. Újságírói kérdésre válaszolva ugyanakkor nem tudta kizárni azt a forgatókönyvet, hogy az október 31-éig tartó halasztást megelőző EU-csúcson megegyezés születhet a határidő további kitolásáról.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke elégedettségét fejezte ki az eredménnyel kapcsolatban, és hangsúlyozta, meg vannak róla győződve, hogy London be fogja tartani a jóhiszemű együttműködésre vonatkozó vállalásokat, de rámutatott, a legtöbb kérdésben ráadásul minősített többségi szavazással születnek a döntések.

Egyesek szerint a szigetország időnként nehéz partner lehet, döntéseket blokkolhat, de ebben nincsen semmi új – jegyezte meg tréfásan.
Elmondta, valószínűleg az Egyesült Királyság is részt fog venni az EP-választáson, ami ugyan kicsit furcsa, de tiszteletben kell tartani a közösségi jogot. Azon véleményének is hangot adott, hogy sikerül tető alá hozni a megállapodásos Brexitet, noha – mint kiemelte – azt preferálta volna, ha csak megállapodás lesz, Brexit nélkül.

Emmanuel Macron  félelmei

A brit kormányfő június 30-ig terjedő hosszabbítást kért, Donald Tusk pedig rugalmas, akár egyéves halasztást javasolt. Emmanuel Macron francia elnök ugyanakkor ezt – sokak szerint főként belpolitikai okokból – ellenezte, mondván a “kemény Brexit” is jobb, mint ha London esetleg akadályozni próbálná az Európai Unió működését.

Fontos szempont lehet, hogy az Európai Bizottság mandátuma is október végén jár le, mivel egyes diplomáciai források korábban arról számoltak be, hogy egy hosszú halasztás akár a brüsszeli testület megbízatásának néhány hónapos kiterjesztését is eredményezheti.
Az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia a bizottság új elnökét és a szervezet tagjait, és amennyiben az Egyesült Királyság részt vesz a választásokon, majd később kilép az EU-ból, akkor a kinevezés nem tükrözné a brit képviselők távozásával megváltozó hatalmi egyensúlyt, ami legitimitási kérdéseket vethetne fel.


Ami ezután következik, az sem ígér semmi jót. A sipkák tovább csörögnek, a józan ész meg csak csodálkozva ácsorog.

Kapcsolódó

Brexit és Trianon

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb cikkeink

figyelem

Kigyulladt egy huszonöt négyzetméteres használaton kívül fabódé a Csörsz utcai Mom Sport tetején a XII. kerületben, írja a Katasztrófavédelem. A TŰZOLTÓK …

„Köszönöm szépen!” – ezt ismételte meg Farkas Flórián többször is, amikor a most nyilvánosságra került OLAF-vizsgálatról és az 1,6 milliárdról …

A 2018-as kompetenciamérés alapján a szakközépiskolások (régebben szakiskolások) teljesítménye minden korábbi felmérés eredményénél gyengébb. Ez a csapnivaló eredmény pedig a …

kalman-olga

Kálmán Olga DK-s főpolgármester-jelölt programjában kiemelt helyen szerepel a Tarlós István által leállított panelprogram folytatása. Ígéret szép szó… Az ellenzéki …

Pin It on Pinterest