Banánköztársaság
Bruck András: akiknek a vereség a szenvedélyük
„Amikor hatalom és vagyon forog kockán, nincs olyan mélység, ahová az ember ne merülne le, hogy megtarthassa őket. Ez a bölcsesség elnyomók és elnyomottak egymáshoz való viszonyának évezredes, többnyire tragikus tapasztalataiból született…” – kezdte közösségi oldala posztját Bruck András író, publicista.
Mi azonban ezúttal szerencsésnek mondhatjuk magunkat,
mert ez az egyoldalú viszony már megbomlott, a szóban forgó uralkodó, Orbán Viktor, immár sem a hatalma, sem a vagyona fölött nem ülhet háborítatlan nyugalomban. Az örömteli esemény néhány szépséghibája közül a legfőbb, hogy a rendszerváltás után ez az újabb elementáris változás sem a mi közös harcunk, állhatatosságunk eredményeként szökkent szárba.
Nyugodtan elismerhetjük, hogy a legutóbbi választás után valamennyien feladtuk
Belenyugodtunk, hogy a Fidesz választáson nem győzhető le, a lelke mélyén pedig mindenki tudta, hogy nem fogunk az utcán döntő erővel szembeszállni a rezsimmel. Pedig hát… Ugyanabban az évben, 2014-ben, amikor Orbán Tusnádfürdőn bejelentette a demokratikus Magyarország megszűnését, és ez ellen épp a parlamentben dagonyázó ellenzéki pártoknak volt a legkevesebb kifogásuk, Ukrajnában hetekig tartó, véres, több mint száz civil halottal járó tüntetések kezdődtek.
A széles körű elégedetlenség mozgatórugója a korrupció, a politikai elnyomás és az ukrán ügyekbe való orosz beavatkozás volt. Ezek számunkra ismeretlen sérelmek, nem igaz?
Ebbe az önsorsrontó nemzeti nihilbe lépett be Magyar Péter, megkímélve honfitársait mindattól a sok rossztól, amitől az ukrán népet senki nem kímélhette meg. Mindannyian emlékszünk a kezdetre, egy hétköznapi stúdióbeszélgetésre, s bár ezt akkor még senki nem tudhatta, az lett a második rendszerváltás első napja. Most, nem egészen másfél évvel később pedig recseg-ropog a legyőzhetetlennek tekintett Orbán-rezsim, és a reménytelennek tartott kétharmados ellenzéki győzelem sem vágyálom többé. Földrengés csupán egyetlen ember által elindítva! Mert egyedül ő hitte el, hogy ez lehetséges, és hogy érdemes belevágnia, mert lesz ereje, képessége hozzá.
Az efféle heroikus vállalkozások általában elbuknak,
de ő már a győzelem felé tart, s talán a ma még vele szembemenő kisszerűség és korlátoltság is félreáll majd előle. Ahogy Jámbor András és a Momentum tagjai is „megcselekedték, amit megkövetelt a haza”. Ellenkező esetben a nemzeti álom is a semmibe hullhat, a büntetés pedig utána súlyos lesz, amiért az alattvalók egyáltalán álmodni mertek…. Magyar Péter most újra az országot járja, egy atomóra precizitásával követi saját menetrendjét, miközben a felmorzsolódott régi ellenzék konok eltökéltséggel szervezkedik – ellene.
Egy újabb hungarikum, ráadásul ez nyilvánvalóan egybevág elnyomóink érdekével is.
Mindegyik vissza akarja magát zsarolni a parlamentbe, számukra az anyaméhbe.
Pedig, aki nem tudja megoldani az életét parlamenti belépő nélkül, az mitől érdemelné meg, hogy ott legyen?
A rezsim hatalma a kétharmados törvényeken nyugszik, uralma csak kétharmados győzelemmel lenne ténylegesen megtörhető. Az egyszerű többség aligha volna elég Orbánék ellen.
A jogtipró diktátor „Jogállamot!, Demokráciát!’ fog kiáltani és sarokba szorított vadállatként küzdene, lázítana minden módon és eszközzel.
De Dobrev Klárát ez nem érdekli, fűt-fát ígér: tisztességes lakhatást, munkát, nyugdíjat. Az ember lejön az életről ennyi hamisságtól.
Egy pár százalékos párt vezetőjétől ezek az ígéretek pont annyit érnek, mintha én ígérném őket. És hogy baloldal nélkül nincs kormányváltás, miközben elfogyott a baloldal. Nem magától, vezetőik sokat tettek azért, hogy a kétszámjegyű százalékokról leapadjanak ötre, nullára. Még emlékszünk az elmúlt évtizedre.
A 2014-es választás előtt háttérbe szorították Bajnai Gordont, a 2018-as előtt megpuccsolták saját miniszterelnök-jelöltjüket, az ízig-vérig baloldali és polgármesterként sikeres Botka Lászlót, a ’21-es ellenzéki előválasztás után pedig a csalódott DK alaposan besegített Márki-Zay Péternek, hogy tönkretegye saját magát. A párt vezetői október közepétől januárig, két és fél hónapig nem egyszerűen nem kampányoltak teljes erővel, hanem mély hallgatásba süllyedtek, szabályosan felszívódtak. Ez volt a bosszújuk MZP győzelméért. A bosszú persze azokon csattant, akiket az elmúlt évek amúgy is a létezés széléig amortizáltak. Most meg Magyar Péter a baloldal célpontja.
Nem olyan ez az egész, mint valami horrorfilm?
Pedig a Tisza győzelmére nem csak nekünk van múlhatatlan szükségünk. Térségünkben ma Magyarország az autokrácia világítótornya, az pedig ocsmány, fertőző betegség. Megszabadulni Orbánéktól ezért nem pusztán a mi önérdekünk, belügyünk. Dobrev Klárának az EU a mindene, momentán mégis annak legfőbb ellenségét segíti hatalomban maradni. Miféle tudathasadás ez? A DK halott, el kell engedni.
Csak Magyarország és az EU számít, a hazai baloldalt meg mások fogják újjáépíteni, ha fogják, nem idős emberek, hanem egy fiatal nemzedék.
A pártelnöknek addig kéne visszavonulót fújnia, amíg még a méltósága maradékával megteheti. Ezért neki is szól Magyar Péternek pártja nagykanizsai kongresszusa után mondott üzenete, amikor a vele szembeni bizalmatlanságról kérdezték:
„Nem akarom kisebbíteni, negligálni ezeket a félelmeket, de sokat beszéltünk már a jogállami formák, a fékek és ellensúlyok visszaállításáról, és megígértem, hogy lesz egy választásitörvény-javaslatunk, amit még a választások előtt le fogunk tenni az asztalra. Nem akarunk Fidesz light-ot, Fidesz kettőt, nem akarunk Orbán kettőt”. Miért nem lehet ezt elhinni? Hagyni kéne végre, hogy Magyar Péterrel együtt győzzünk, és ne az örök vesztesekkel együtt veszítsünk.”
<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, és a Google hírei között is! >>>
Szerző
