Kerítésen innen
Búcsú a gasztronómia nagyasszonyától
Hosszan tartó, súlyos betegség után, hétfőn elhunyt Frank Júlia gasztronómiai író.
Hosszan tartó, súlyos betegség után, hétfőn elhunyt Frank Júlia gasztronómiai író. Több mint 130 szakácskönyv szerzője volt, a magyar gasztronómia nagyasszonyának is tartották. 76 éves korában, kórházban érte a halál.
Frank Júlia 76 éves volt
„Azt azért tudni kell rólam, hogy én kinyitom a hűtőt, és abból készítek ételt, ami itthon van, csak a vendégségek előtt gondolom át alaposabban a menüt. És a legtöbbször nem készül ugyanúgy étel, mindig variálok valamit, belekerül még valami, vagy éppen elveszek belőle egy hozzávalót. A legjobban a kísérletezést szeretem, szerencsére pontosan megérzem, mi mihez passzol, melyik fűszer adja meg a legjobb ízt, borzasztóan élvezem. Nálam mindig, minden van itthon, négy hűtőből főzök, óriási fagyasztókapacitásom van, és imádok vásárolni is”
– idézi évekkel ezelőtti, Frank Júliával készített interjúját az nlc.hu, amely a gyászhírről a családhoz közel álló forrásból értesült.
Friss!
- Döntött a törvényszék: Budapest Főváros Önkormányzata jogosult az azonnali jogvédelemreMegosztás A Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma helyt adott a Budapest Főváros Önkormányzata felperes által előterjesztett azonnali jogvédelem iránti kérelemnek – válaszolták a Magyar Hang kérdésére kedden. A bíróság döntésében a peres eljárás befejezéséig megtiltotta az alperes Magyar Államkincstár számára, hogy szolidaritási hozzájárulás címén a felperessel szemben 2025. május, június, július és augusztus hónap tekintetében beszedési… További információ: Döntött a törvényszék: Budapest Főváros Önkormányzata jogosult az azonnali jogvédelemre
- Nem akarom! Nem akarom! Nem akarom!Megosztás Nem akarok magyar katonákat Ukrajnában látni, nem akarom, hogy koporsóban hozzák őket haza! – mondta videójában a próféta, Orbán Viktor. Én sem akarok magyar katonákat Ukrajnába küldeni! Nem akarom, hogy a magyar fiúkat koporsóban hozzák haza! Senki nem akarja! És nem akarom, hogy a miniszterelnök ennek (akár csak elméleti) lehetőségéről nyakló nélkül tovább hazudozzon!… További információ: Nem akarom! Nem akarom! Nem akarom!
- Szathmáry Eörs: „Ludas Matyi már nincs, de van helyette Magyar Nemzet”Megosztás A kormánymédia zászlóshajója -Magyar Nemzet- azzal vádolja az MTA-t, hogy ChatGPT-vel írták a biológiai állásfoglalást, ami elindította azt a folyamatot, aminek végén a Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Osztálya állásfoglalást közölt az Alaptörvény 15. módosítása ellen. („Az ember vagy férfi, vagy nő. És pont” – jelentette ki Orbán Viktor februárban, majd áprilisban ezt az Alaptörvényben is… További információ: Szathmáry Eörs: „Ludas Matyi már nincs, de van helyette Magyar Nemzet”
- Nem vicc: a magyar költségvetés idei legnagyobb vasúti beruházása a MÁV-Volán-csoport új székházaMegosztás Na jó, a MÁV-vonatok jelentős része Magyarországon késve indul-érkezik, van, hogy kigyullad, vagy csak simán bemondja az unalmast, a vasútvonal-hálózat lerobbant állapota sem tesz jót az A-ból B-be eljutni kívánók komfortérzetének, ahogy a klíma nélküli vasúti kocsik sem. A jó hír persze smafu! Például az, hogy a köz pénzéből visszakapja jegye árát az utas,… További információ: Nem vicc: a magyar költségvetés idei legnagyobb vasúti beruházása a MÁV-Volán-csoport új székháza
- Magyar drogbárók lefoglalt fegyvereit bocsátja licitre a NAVMegosztás Lép a NAV! Kábítószer-kereskedelem és más bűncselekmények miatt ítélték el azt a férfit, akinél a törvényszék vagyonelkobzást is elrendelt. A lefoglalt vagyontárgyak között fegyverek is voltak, ezeket a NAV végrehajtási eljárásban értékesíti. Először…, másodszor…. elkel? Különleges eljárást folytattak le a NAV Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei végrehajtási szakemberei egy elítélt kábítószer-kereskedővel szemben. A jogerős ítélet mellékbüntetése vagyonelkobzás… További információ: Magyar drogbárók lefoglalt fegyvereit bocsátja licitre a NAV
Szerző
Friss
- Döntött a törvényszék: Budapest Főváros Önkormányzata jogosult az azonnali jogvédelemre
- Nem akarom! Nem akarom! Nem akarom!
- Szathmáry Eörs: „Ludas Matyi már nincs, de van helyette Magyar Nemzet”
- Nem vicc: a magyar költségvetés idei legnagyobb vasúti beruházása a MÁV-Volán-csoport új székháza
- Magyar drogbárók lefoglalt fegyvereit bocsátja licitre a NAV
- A magyar kormány ebben az esetben végre a jó oldalon áll – Orbánék befogadnak
- Pályaválasztási horoszkóp – Mi illene hozzád, ha most kezdenéd?
- Nocsak, mi történt? Robert Fico támogatja Ukrajna EU-tagságát – Euro beszél…?
- Varga Judit és az Ő ‘vizsgaremeke’: egy fiókos TV-szekrény – Gratulálunk!
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány