Kerítésen innen
Budai Gyulát újra leporolták, ő lehetne az „ügyvéd-egzecíroztató tárca nélküli”
Ha szombat, akkor egy Fidesz-aktuális biztosan kiáll és kijelöli a következő hétre rendelt bűnbakot. Ezt a felemelő tisztet úgyis, mint vadász Budai Gyula nyerte el, a vad pedig ki lenne más, mint Magyar György ügyvéd.
A Fidesz továbbra is követeli, hogy az ügyvédek hozzák nyilvánosságra, mennyit kerestek a „börtönbizniszen”
– mondta Budai Gyula a párt országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten sajtótájékoztatón.
Mindezt azon a napon, amikor kiderült, Orbán Viktornak csak adóssága van!
A kormánypárti politikus úgy fogalmazott, a „börtönbizniszről” bebizonyosodott, hogy az nem egy városi legenda, hanem valós tény, miután az Igazságügyi Minisztérium megerősítette:
„feketén-fehéren kimutatható, hogy az ügyvédeknél landolt a börtönkártérítésre kifizetett összegek több mint 60 százaléka”.
Kiemelte, a tízmilliárdos iparágon leginkább az ügyvédek,
ezen belül pedig a
„baloldalhoz és a Soros-hálózatokhoz köthető”
ügyvédek gazdagodtak meg,
„egyenként százmilliókat is kereshettek (…) Becslések szerint félmilliárdot kaszált Magyar György ügyvéd, aki mellesleg ellenzéki politikusként a 2018-as országgyűlési választáson az MSZP-Párbeszéd színeiben indult képviselőjelöltként, azon kívül Karácsony Gergely főpolgármester bizalmasa, illetve Demszky Gábor jogi képviseletét is ellátta”
– olvasta fel gondolatait Budai Gyula.
Beérni látszik egy személyiségi jogi per?
Hangsúlyozta, Magyar György az
„egyike azoknak az ügyvédeknek, akik futószalagon gyártják a magyar állam elleni pereket és az egyik legnagyobb nyertese a börtönbiznisznek (…) Ráadásul arról is hallani, hogy a dörzsölt ügyvédek nem csak a magyar államot károsították meg, de még saját ügyfeleiket is átverték és a nekik megítélt kártérítési összegek egy részét nem fizették ki”
„Monyon le!” Ja, nincs miről….
A Fidesz politikusa szerint ezért mindenképpen szükséges, hogy az ügyben érintett ügyvédek hozzák nyilvánosságra,
„mennyit kaszáltak a börtönbizniszen”.
Budai Gyulát kérdezték Niedermüller Péter (DK) erzsébetvárosi polgármester azon kijelentéséről, amelyben „rettenetes képződménynek” nevezte a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiakat és nőket.
Összeért az aktuális két mumus….
A kormánypárti képviselő válaszában elmondta, a baloldali és liberális jogvédő szervezeteknél továbbra is működik a kettős mérce, hiszen míg a nekik tetsző kérdésekben megszólalnak, addig más témákban nem nyilvánulnak meg. Kiemelte, a Fidesz ezért még mindig várja, hogy ezek a szervezetek is foglaljanak állást Niedermüller Péter kijelentéséről.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….