Kerítésen innen
Budapest kekeckedik? Semmi baj, Lázár „csinál” másik fővárost Orbánnak….
„Debrecen lesz a vidék fővárosa és Magyarország második fővárosa” – mondta Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter a Rádió7-nek. Bár a Budapest adja a GDP nagy részét, szerinte mostantól a vidék következik, a vidéki centrumok kialakításával.
„Debrecen lesz a vidék fővárosa és Magyarország második fővárosa” – mondta Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter a Rádió7-nek. Bár a Budapest adja a GDP nagy részét, szerinte mostantól a vidék következik, a vidéki centrumok kialakításával.
„A kormány ki akarja kukázni Budapestet”
A rádióriport pont egy nappal azután ment adásba, minthogy kiderült Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-bejegyzéséból, hogy
„Minden, de tényleg minden hazugság volt, amit a kormány az elmúlt években ígért a budapestieknek. Nem lehet máshogy olvasni a tegnap esti Magyar Közlönyt, amiből kiderül: a kormány kiradírozta, eltörölte, megszüntette, kukába dobta az elmúlt években elkezdett és tervezett budapesti fejlesztéseket.”
Főleg választási kampányok közeledtével tobzódtak a kormány emberei a látványtervekben, ide gyorsvasút, oda szuperkórház, amoda égigérő vascsicsergő.
Becsapták a saját embereiket is, akik ezeket a terveket képviselték. Minden hazugság volt. A hamarosan kezdődő választási kampánynak tehát a kiindulópontja ez: a budapestieket átveri a kormány. Voltak a kormány tervei között olyan fejlesztések, amelyeket vitattunk és voltak, amelyeket teljes mellszélességgel támogatunk. Mindegyik megy a kukába. Elköltöttek tervekre, látványrajzokra sok-sok milliárdot az adófizetők pénzéből. Legalább 5 milliárd forintnyi közpénz megy most a kukába. Lefolytattak, lefolytattunk rengeteg egyeztetést, dolgoztak ezen szakemberek százai és civilek is sok éven át. Az elvégzett munka is megy a kukába.
Vissza az éppen aktuális Lázár-ígéretekhez…
„Debrecen lesz a vidék fővárosa és Magyarország második fővárosa, a kormánynak nagy érdeke fűződik Szeged fejlődéséhez, az ottani városvezetésben van is együttműködési készség ehhez, ezen kívül Békéscsabában és Hódmezővásárhelyben lehet potenciál, de utóbbi „lehibernálta önmagát”
– mondta szerdán Lázár hozzátéve
a tavalyi „súlyos döntéshullám” miatt valóban többezer beruházás felfüggesztéséről kellett dönteniük, amik között számos olyan is volt, melynek „pontosan tudtuk a szükségességét, csak nem volt rá pénzünk”.
Az építési és közlekedési miniszter szerint ez a helyi hídberuházás azért lehet fontos a kormánynak is ebben a helyzetben, mert létre akarnak hozni egy új gazdasági övezetet Debrecen–Nyíregyháza–Miskolc háromszögben, ennek során
„Debrecen lesz a vidék fővárosa és Magyarország második fővárosa”.
Ezért aztán a most jóváhagyott beruházások is az észak-alföldi fővárossal vannak összefüggésben, köztük a 47-es főút algyői Tisza-hídja is:
„rá akarják hordani a munkaerőt” a városra, így az odavezető úthálózat fejlesztése rendkívül fontos számukra, hiszen „minden út Budapestre vezet”
Lázár szerint, ma pedig Szegedről könnyebb a fővárosba eljutni, mint Debrecenbe, így a kormány „hidat létesít” a két város között ezzel a beruházással.
Bár a főváros adja a GDP nagy részét, szerinte mostantól valóban a vidék fog következni a vidéki centrumok kialakításával.
Van máááásik!
Lázár Jánost nagyon régóta foglalkoztatja a makói térség megközelíthetősége is, jelenleg miniszterként pedig azt tűzte ki célul, hogy miként lehet az ország keleti részében is behúzni az országban lévő tartalékokat munkaerő és gazdasági növekedés szempontjából is. Szerinte
a képzeletbeli Zalaegerszeg–Kaposvár–Kecskemét–Debrecen vonalon túl délre mások a gazdasági, társadalmi viszonyok, így Baranya, Somogy és Bács-Kiskun, illetve Csongrád-Csanád megyék déli része jelenthet egy ilyen tartalékot, ahova gyáripart próbálnak telepíteni és infrastrukturális beruházásokat hoznak, például a mohácsi Duna-híd, Pécs felé pedig autópálya.
Ebbe illeszkedik bele vélekedése alapján Szeged térsége is. Mint fogalmazott, az államnak és a kormánynak nagy érdeke fűződik Szeged fejlődéséhez is, „Szegeden van egy olyan városvezetés, akivel ha nem is könnyen, de lehet beszélni”, és jelenleg is kibontakozóban vannak nagy tervek, komoly gazdasági fejlődés jöhet a városba a kormány segítségével. Lázár szerint ehhez viszont infrastruktúra kell.
„Ha Szegeddel sikerül megállapodni, és Szegeden lesz egy nagy iparfejlesztés, amiről most nagyon intenzív kormányzati tárgyalások folynak külföldi befektetőkkel”, akkor lehet szó arról, milyen infrastruktúra fog épülni a környéken, ez a következő öt év programja, állítja.
Debrecent „fővárossá fogják építeni, egy sokkal nagyobb várossá”
Ezen kívül Békéscsabában van, Szegedben és Hódmezővásárhelyben pedig „lehet potenciál”, de utóbbi Lázár szerint „lehibernálta önmagát”, nincs rajta sem a gazdasági, sem a politikai térképen. Kecskemét „nagyjából rendben van”, Szeged pedig kérdéses vélekedése szerint – ahol van egy komoly egyetemi háttér –, hogy tud-e olyan gazdasági fellendülés következni a városban, mint Kecskemét, vagy Debrecen esetén.
Mérleg….
Hódmezővásárhely fejlődésére kérdezett rá a műsorvezető, melyről Lázár azt mondta, hogy épült ugyan a tram-train és lesz Tisza-híd bővítés is, de a miniszter szerint Hódmezővásárhely úgy döntött, hogy teljesen bezárkózik:
„teljesen hibernálta magát, lefelé halad a város, elzárta magát a külvilágtól és nincs benne az ország gazdasági, politikai és társadalmi vérkeringésében”,
a városvezetés pedig „magára csukta az ajtót”, fogalmazott az egykori vásárhelyi polgármester Lázár. Bár a szándék megvan a változásra véleménye szerint, hiszen annak idején rengeteg szövetségese volt a városnak jobbról és balról is, például amikor
„Medgyessy Péter vagy Gyurcsány Ferenc támogatta az itteni komcsikat”.
Orbán Viktor viszont harminc éve elkötelezett támogató volt, de Márki-Zay Péterrel senki nem akar együttműködni
Lázár ezért nagyon reméli, hogy a „vásárhelyi szappanopera” hamarosan véget ér.
„Ne menjünk el azért szó nélkül amellett, hogy ma egy olyan ember vezeti a várost, aki úgy gondolja, hogy két férfi nevelhet egy gyereket. Ez szerintem egy nagyon súlyos dolog ebben a városban”,
de azt is hozzátette, hogy az ilyen ember nem alkalmas a város vezetésére, számára ez elfogadhatatlan, így van személyes és közéleti oka arra is, hogy a vásárhelyieket változásra bírja.
„Ha ez nem lenne elég, egy teljesen zakkant ember vezeti a várost, akinek olyan elképzelései vannak, amelyek szerintem egy normális, tisztességes, becsületes és jó gondolkodású vásárhelyi számára elképzelhetetlen és elfogadhatatlan. Én nem szeretném, hogy a vásárhelyi gyerekeket férfiak nevelnék nők nélkül, anyák nélkül.”
Friss
- A MÁV és az évvégi ünnepek
- Megegyezett Karácsony Gergely és a TISZA meglesz a főváros 2025-ös költségvetése?
- Meggyalázták Csukás István síremlékét
- Tényleg szándékosan gázolt gyerekeket egy fejérmegyei édesanya?
- Karácsonyfóbiásoknak: mennybőlazangyalát, avagy valami nagyon nem stimmel veled
- Sokat csuklik mostanság a Vodafone (tudom, képzavar) – lefagy, lassú, élvezhetetlen – Ez az előfizetés-árban is meglátszik majd?
- Csak tudnám, mi a baja a magyar kormánnyal az Uniónak – Nagykarácsonyban most dobtak a szemétbe félmilliárdnyi támogatást
- A gránitszilárdságú 14. átirata Polt Péter idő előtti utódlását készítheti elő? – 135 igen és 53 nem – Beindult a para?
- Ukrán külügy: a magyar kormány hagyjon fel az erkölcstelen manipulációval! – Frissítve!
- Mit nem tudhattak egy hónapja megdumcsizni? – Orbán Viktor a kirgiz miniszterelnököt fogadta a Karmelitában