Connect with us

Kerítésen túl

Bukarest a román-magyar határ szervezett gyalogos átkelésének gyanúja miatt vizsgálódik

hatar
Megosztás

A román hatóságok vizsgálatot indítottak a román-magyar határnál azt követően, hogy megnőtt azon személyek száma, akik gyalogosan lépik át a román-magyar határt – jelentette be szerdán Marcel Vela román belügyminiszter.

A tárcavezető szerint az elmúlt órákban jelenséggé terebélyesedett a román-magyar határ gyalogos átlépése, ami önmagában nem számít törvénytelenségnek, de

ha szervezett módon történik, akkor a román hatóságok fellépnek ellene

A miniszter szerint ez korábban is előfordult, de csak elvétve, most egyre többen érkeznek autókkal a határig, ahol gyalogosan kelnek át, majd más járművekkel folytatják útjukat.

Mint minden ügynek, természetesen ennek is vannak előzményei. A magyar külügyminiszter Szijjártó Péter egy héttel ezelőtt román kollégájával megállapodott, hogy az ingázás újra lehetővé válik Magyarország és Románia határán, a határsáv 30 kilométeres körzetében azok számára, akik a határ másik oldalán dolgoznak.

A tárcavezető Facebook-bejegyzésében azt írta: megnyitják a létavértesi, a nyírábrányi és a méhkeréki átkelőket.

„Így megy ez, ha felismerjük a kölcsönös érdekeket. Más ügyekben is lehetne így” – fogalmazott a külügyminiszter a bejegyzésben.

Közben az élet átírta ezt a forgatókönyvet, hiszen Romániában lényegében még aznap életbe léptek a kijárási korlátozások.

Romániában a katonai rendelettel bevezetett szabályok szerint csak azok hagyhatják el lakásukat, akiknél ez elkerülhetetlen a munkavégzéshez, halaszthatatlan orvosi vizsgálatra szorulnak, létfenntartásukhoz vagy gyógykezelésükhöz szükséges termékeket kell beszerezniük, mezőgazdasági tevékenységet végeznek, ellátásra szoruló hozzátartozójukról gondoskodnak, vagy saját, illetve háziállataik mozgásigényét elégítik ki lakóhelyük közvetlen közelében.

Többszörösére emelték a kijárási korlátozás megszegéséért járó bírságot

Aztán április 1-én többszörösére emelték Romániában a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozások megsértéséért kiszabható bírságot, amelynek minimális összege az eddigi 100 lejről (7500 forint) 2000 lejre (150 ezer forint) emelkedett

Marcel Vela belügyminiszter szintén április elsején közölte, hogy a hatóságok keresik annak a módját, hogy autókat küldjenek azok elé, akik gyalog kelnek át a határon, és hatósági járművekben fogják őket továbbszállítani hazáig.

Emlékeztetett, hogy a gépkocsiforgalom esetében a hatóságok alapos ellenőrzést folytatnak, a gyalogos átlépéskor viszont ez nem történik meg.

„Azt akarjuk, hogy a rendszerben ne keletkezzen rés, ezt meg fogjuk előzni” – mondta a belügyminiszter.

Kijelentette, hogy a gyalogosan Romániába belépőket járművekbe ültetik, és úti céljukig fogják kísérni, hiszen ugyanígy járnak el azokkal is, akik saját gépkocsijukkal érkeznek a koronavírus-járvány sújtotta országokból.

Románia március 23-án lezárta a határait a külföldi állampolgárok előtt a koronavírus-járvány miatt, a Nyugat-Európából hazatérő románok csak szigorú hatósági ellenőrzés után léphetik át a határt.

(MTI)

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Ismét jelöltette magát Méhkerék elítélt fideszes polgármestere - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük