Nem tudni, hogy Rákosi és Kádár mennyiért önfényeztette magát az akkori átkosban, de az tuti, hogy az Orbán-klip vetítéséért 207.5 milliót perkált pártunk és kormányunk, no...
Az a pikáns, hogy mindkettő elképzelhető a drón-fotók láttán, amit Hadházy Ákos jóvoltából ismerhettünk meg. Ha ehhez még hozzávesszük a folytonos harc-dilit, simán benne van a...
Több évtizedes pályafutásom során sokféle emberrel készítettem interjút. Pártelnöktől kormányfőig, Brüsszeli vezetőtől Kossuth díjas színészig, de egyetlen olyannal sem, akinek hat diplomája volt. Diploma reál és...
Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa elmondta: jövő év közepéig az összes nagyberuházás elkezdődik a Városligetben, a fejlesztések kétharmada pedig már most épül vagy...
Fű, fa, virág, mindenki elmondta már a véleményét 5-ös metró ügyben. Tarlós föpolgármester például jó szokása szerint hátrafelé mutogat. A Városi Kurír most a legilletékesebbet, Budapest...
A sorsát előre senki sem ismeri, a jóslatok közül sem valósul meg mindegyik, vagy legalábbis nem vesszük azonnal észre, nem értjük meg. Mindenképpen érdemes beleolvasni, hogy...
Minden napra jut sajnos egy olyan magyar kórházi horror-sztori, ami azt mondatja a még élni akarókkal, hogy „jó, jó, fáj, de nem megyek henteskéz alá”! Dübörgő...
Kilencvenéves korában meghalt Heller Ágnes filozófus, úszás közben megállt a szíve. Méltó halál az örökké mozgékony pici asszonynak, akit a főváros saját halottjának tekint (a sötét...
Ez az esztendő egyes csillagjegyek számára nagyon szerencsés lesz. Most végre akadályok nélkül érhetik el az álmaikat! Lássuk, kik ők! Bak A bak évekig úgy érezte,...