Több mint fél évszázaddal az Egy férfi és egy nő cannes-i bemutatója után Claude Lelouch rendező az eredeti alkotásban szereplő színészekkel, Jean-Louis Trintignant-nal és Anouk Aimée-vel együtt készítette és mutatta be a legendás alkotás újabb folytatását a 72. cannes-i fesztiválon.


Nagy siker – versenyen kívül

Claude Lelouch már 1986-ban leforgatta a film első folytatását Egy férfi és egy nő: 20 évvel később címmel, amelyet szintén Cannes-ban mutattak be versenyen kívül, ugyancsak Jean-Louis Trintignant-nal és Anouk Aimée-vel a főszerepben.

A szombat esti díszbemutatón a közönség az 1966-os film világhírű főcímdalát dúdolva fogadta a Les Plus belles années d’une vie (Egy élet legszebb évei) című folytatás alkotógárdáját. A filmet – amelyet hosszú tapssal jutalmazott a közönség – versenyen kívül vetítették a fesztiválon.

„Köszönöm, köszönöm, köszönöm. Nem tudom, hogy mondjak köszönetet. Mindenesetre köszönet, Jean-Louis, köszönet, Anouk. Nektek köszönhető, hogy megtörtént ez a csoda, és óriási szerencsén van, hogy filmre vihettük”

– mondta remegő hangon a 81 éves rendező a tapsvihart követően.

„Szeretném megköszönni mindazoknak, akik nemet mondtak nekem, mert nekik köszönhető, hogy megtaláltam azokat, akik végül igent mondtak”

– tette hozzá.

Forrás: pixabay

Túl a nyolcadik ikszen…

Claude Lelouch a 87 éves Anouk Aimée-vel vonult fel a bemutató előtt a fesztiválpalota vörös szőnyegén, a 88 éves, nagyon beteg Jean-Louis Trintignant a lépcső tetején csatlakozott hozzájuk.

Trintignant 2012-ben, 14 éves szünet után tért vissza a filmezéshez, ő játszotta el Michael Haneke Szerelem című filmjének főszerepét, amelyet az osztrák rendező kifejezetten neki írt. A színész egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy prosztatarákkal küzd és nem kíván többé kamerák elé állni, mert úgy érzi, már nem bírja fizikailag a megterhelést. Lelouch felkérése azonban visszautasíthatatlan volt számára, és mégis belevágott egy utolsó filmbe.

A bemutatóra eljött az 1966-al alkotás két gyerekszínésze, Antoine Sire és Souad Amidou, akik megjelennek a folytatásban is, valamint a filmben szintén feltűnő Monica Bellucci és Marianne Denicourt színésznők.

A folytatást is az észak-franciaországi tengerparton, Deauville-ben forgatták, ahol az 1966-ban felvett, cannes-i Arany Pálmát, valamint két Oscart – a legjobb idegen nyelvű film és a legjobb eredeti forgatókönyv díját – is elnyerő Egy férfi és egy nő készült.

Folytatás ugyanazzal a két színésszel, 53 évvel később

Az egykori film sztárjai ismét a két özvegyet alakítják, akik egykor egymásba szerettek és 53 év után ismét találkoznak. A Jean-Louis Trintignant által alakított volt autóversenyező egy idősek otthonában él, demenciában szenved, de „élete legszebb emlékére” még mindig emlékszik s újra találkozik vele Normandiában.

Az alig tíz nap alatt forgatott, nosztalgikus hangvételű film zenéjét most is – az időközben 2018 decemberében elhunyt – Francis Lai komponálta Calogero énekessel együtt.

„Az ilyen jellegű filmek nagyon ritkák a filmtörténetben. Ez az első alkalom, hogy egy rendező ugyanazzal a két színésszel forgatott 53 évvel később” – hangsúlyozta a rendező Cannes-ban.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Cannes – A Napszállta nyerte el a France Culture diákzsűrijének díját

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét