Sport
A cél, hogy érezzük jól magunkat az autóban!
Interjú Juhász Csaba autóversenyzővel. Még szinte ki sem hűlt a Mitsubishi EVO X motorja, Csaba máris újra versenybe szállt testvérével, Juhász Zsoltival az idő és a sporttársak ellen, most aszfaltos verseny várt rájuk. A Szilveszter Rallye-n már 2016-ban is részt vett a Renault Clio pilóta ülésében. Most egy izomautó a megzabolázása a cél.
– Anno a 2B Rally versenyautójával vettél részt, most melyik csapat szervizel majd neked?
– Most Berényi Laci barátom segít az autóval kapcsolatos teendőkben. A 2B Rally egyébként most is itt lesz, egymás mellett fogunk szervizelni. Úgy gondolom jó lesz a hangulat.
– A Mikulás Rallyn jó pár kilométert tettél meg verseny tempóban. Mennyire sikerült beülni a Mitsubishi EVO X-et?
– Jó volt murván kezdeni az ismerkedést az autóval. Az aszfalt teljesen más lesz. Volt egy rövid tesztünk az Euroringen, de ez teljesen más lesz. A belső ring nem igazán rally szakasz, sosem feküdt nekem, de tapasztalat szerzésnek megfelelő lesz a verseny.
– Új szakaszok is lesznek a régiek mellett. Egy olyan autóval veszel részt, amivel igen csak jó eredményt lehet elérni. Mi is a cél most a versenyen?
– Az eredmény nem lényeges. Mi 33-as szűkítővel megyünk, homológ benzinnel ugyanúgy, mint a Mikulás Rallye-n. Ezért felesleges összehasonlítani az időket azokkal, akik nem ilyen szettel versenyeznek. Kipróbálunk majd különböző beállításokat, most ez a lényeges meg az, hogy jól érezzük magunkat az autóban.
Hajósi Miklós
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- 2025 őszi Karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
Code of your destiny
2025.04.16 18:38 at 18:38
I’m really inspired along with your writing skills and also with the layout in your weblog. Is that this a paid topic or did you customize it yourself? Either way keep up the nice high quality writing, it is uncommon to peer a great weblog like this one today!