Vegyük tudomásul, hogy ki kit akar szeretni, az mindenki magánügye. Az pedig az aktuális törvényhozó hatalom kiváltsága, hogy a pedofilokat miként kívánja szankcionálni. De ne mossuk...
Az elszámoltatás ügye lett az egyik alapkérdés az ellenzéki térfélen. Tarjányi Péter - aki 2002-ben részt vett az átvilágítás folyamatában - szerinte az átvilágítások sikeresek voltak,...
A járműállomány jelentős növekedésének ellenére a halálos közúti közlekedési balesetek áldozatainak száma 1990 óta a negyedére csökkent. Már csak emiatt sem érdemes kongatni a vészharangot, hiszen...
Közérdekű adatigényléssel fordult az illetékes kormányhivatalhoz egy kerületi polgármester, mert szerette volna megtudni, hogy a területén mennyien koronavírus-fertőzöttek, illetve betegek, s hányan vannak az érintett kontaktszemélyek....
Nem az a legnagyobb baj, hogy a „hálapénzt” már az ellátás előtt kikövetelő egyik orvost vesztegetés miatt végrehajtható szabadságvesztésre ítélik, egy másik pedig csak felfüggesztettet kap,...
Kevés az egy év felfüggesztett szabadságvesztés a pedofil képeket informatikai eszközein sokezerszám gyűjtő Kaleta Gábor volt perui nagykövettel szemben – napok óta erről folyik a vita....
Nyolcmillió választópolgár kapta kézhez az újabb nemzeti konzultációs kérdőívet, s vagy kétmillió nyugdíjasnak kézbesített a posta névre szóló propagandakiadványt. A kormány szabadon garázdálkodhat az állami adatbázisokban,...
Az alvezér a gyanúsítás szerint átlagban 45 százalékot kért visszaosztani az uniós és hazai támogatásokból az azt elnyerő szervezetektől. Nehogy azt higgye bárki, hogy csak saját...
A keresztény kultúra védelme „az állam minden szervének kötelessége” – tartalmazza egyebek mellett az alaptörvény hetedik módosítása. Az államfő aláírta az új rendelkezést, az a Magyar...