Tarjányi Péter: “dilettáns módon gondolják” az esetleges elszámoltatást

Az elszámoltatás ügye lett az egyik alapkérdés az ellenzéki térfélen. Tarjányi Péter – aki 2002-ben részt vett az átvilágítás folyamatában – szerinte az átvilágítások sikeresek voltak, sokkal hamarabb sikerült a hatalomátvétel is, csak “az a fránya alku nem kellett volna 2003-ban, amit a kormányzat és az akkori ellenzékben lévő Fidesz kötött”.

Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő Proware nevű cégét 2002-ben azzal bízta meg a Medgyessy-kormány, hogy világítson át bizonyos, az első Orbán-kormány idején sűrűn foglalkoztatott cégeket. Ennek kapcsán a Spirit FM Harcosok Klubjában elmondta, hogy az erről való beszélgetés, az elszámoltatás ügye nem 2002-ben kezdődött.

A 2000-es évek elején a politikai elitet mostanihoz hasonlóan érdekelte, hogyan lehet az elszámoltatást végrehajtani

“Amikor látható volt, hogy Medgyessy Péter lesz az akkori ellenzéki oldalon a jelölt, akkor vele és más pénzügyi szakértőkkel egyeztettünk arról, hogy ténylegesen milyen mélységben lehet az elszámoltatást elkezdeni”

– emlékezett vissza Tarjányi.

A biztonságpolitikai szakértő szerint Medgyessy annak idején nagyon pontosan meg tudta fogalmazni, hogy miniszterelnökként nem az érdekli elsősorban, hogy kik a felelősök, hanem arra volt kíváncsi, hogy az ország irányítása szempontjából vannak-e olyan kritikus pontok, amit adott esetben egy átvilágításnál figyelembe kell venni, vagy az ország működésére veszélyes lehet.

“Pestiesen lefordítva: amikor ember odamegy és elkezd vagdosni, nem szabad olyan nagyot vágni, ami egyébként az ország működése szempontjából problémát jelentene”

– magyarázta a szakértő.

Medgyessy Péter akart elszámoltatást,

csak Tarjányi szerint

a volt miniszterelnök a ma politikai helyzetéhez képest annyival volt bölcsebb, hogy pontosan tudta, nem elegendő egyszerű szólamokkal megjelenni, egy ország irányításában a szakmaiság elsődleges.

Tarjányi Pétert a leginkább az zavarja, hogy

“dilettáns módon gondolják” az esetleges elszámoltatást.

Szerinte nem azért van ez, mert nagyon nehéz helyzetből indulhat az ellenzék győzelem esetén is 2022-ben, ugyanis az átvilágításhoz nem szükséges kétharmad. Tarjányi 2002 példáját hozva elmondta, hogy a jelenlegi alkotmányos környezetben is meg lehet tenni ezt. Ihász Sándort említette, aki szerinte precízen levezette, hogy a ma is hatályos Btk. milyen lehetőségeket biztosít.

2001-ben megtörtént a hídépítés a szakma – igazságszolgáltatás, gazdasági élet szereplői, pénzügyi szakemberek, átvilágítók – és a politikai között. Ma viszont fogja a fejét, mert

ma tudáshiány van a politikusok nyilatkozatai mögött ezen a területen.

A 2002-es átvilágításoknál nem közvetlenül a Medgyessy Pétertől kapott megbízást,

hanem voltak cégek, amelyek a “Fidesz bástyái” voltak 1998-2002 között – ilyen volt például a Magyar Fejlesztési Bank, a Nemzeti Autópálya Rt., Országos Mentőszolgálat – amelyeket az ország hatékonyabb működése miatt kellett átvilágítani.

Egyik legnagyobb eredménynek tekinti,

hogy a 2002-es választást követően az átállás 10-12 nap alatt megtörtént.

Tarjányi közölte, hogy az átvilágításoknál nem az történik, hogy megjelenik az új vezetés és majd bilincsben elviszik az előző garnitúrát. 2010-ben, amikor a második Orbán-kormány elkezdte a működését, azonnal lettek olyan ügyeik, amelynek kapcsán a nézők azt látták, hogy elindulnak a felelősségre vonások.

“Azt felejtik el – például a BKV-nál-, hogy ezek a folyamatok már 2007-2008-ban elindultak”

– emlékeztetett a biztonságpolitikai szakértő. A Fidesz olyan helyzetbe került, hogy ezeket az ügyeket az igazságszolgáltatás gépezete már két éve feltárta. Tarjányi szerint a Fidesz felkészült módon kezdte ebből a szempontból a kormányzást.

“A felcsúti per mese kategória. Kell egy feljelentés, azt el kell fogadni, így működnek a törvényeink. Ha jön egy új kormány, és odatelefonál a megyei rendőrkapitányságra, hogy szeretnének egy ügyet indítani, ez a Fidesz csúcs idején, 2010-11-ben sem tudott így működni”

– jegyezte meg Tarjányi Péter.

Az igazságszolgáltatás szereplői fél szemmel a politikára néznek?

Arra a kérdésre, hogy az igazságszolgáltatás szereplői fél szemmel a politikára néznek, Tarjányi elmondta, ez nem normális működés. Fontos biztonságpolitikai szempontból megközelíteni ezt a kérdést, szerinte amit az ellenzék elrontott, az az, hogy nyilvánvalóvá vált, hogy az akkori Fidesz-ellenzék és az új kormányzat között van egy alku, és ennek mentén nem tudta a rendszer, hogy ezekkel az ügyekkel kell vagy nem kell foglalkozni.

2008-ban volt egy alapüzenete a Fidesznek, hogy nem lesz alku

– emlékezett vissza Tarjányi Péter.

Ahogy most kommunikál az ellenzéki elit, az nem az erőt mutat, hanem zavart….

Semmi nem tiltja azt, hogy az ellenzéki vezetők ügyészségi vezetőkkel beszéljenek.

“Miért baj az, hogy Polt Péternek elmondja Karácsony, mit gondol az igazságügy működéséről?”

– tette fel a kérdést.

Háttéralku lánynevén szakmai egyeztetés?

2006 és 2010 között a Fidesz nagyon sok szakmai fórumon vett részt, elmondták, mint várnak a hadseregtől, rendészettől, igazságszolgáltatástól – ezek nem háttéralkuk volta, hanem szakmai egyeztetések. Elmondták itt, hogy nem lesz alku, az érdekli őket, hogyan tudják az országot vezetni.

Pontosan tudta az összes kormányzati rendszer, hogy egy váltás után mi lesz az elvárás.

A szakma nagyon komolyan meghasonlott 2010-12 között, nagyon sokan hagyták el az államigazgatás – Tarjányi szerint ez egy olyan réteg, akikkel lehetne valamit kezdeni, de az nagyon rossz kommunikáció, hogy törvénytelenséggel akarják megszólítani azokat, akik emiatt álltak fel.

Az Orbán-kormány egy teljesen más szervezet lett

Mészáros Lőrinc Indexnek adott interjújára utalva elmondta, hogy sorok között olvasva nagyon kemény az a kijelentés, hogy tényleg ő Magyarország legnagyobb munkaadója. Csak úgy nem lehet leváltani, mert ez lehet vállalatok bezárását és munkahelyek megszűnését eredményezheti.

Amikor 2022-ben nyer az ellenzék, nem lesz azonnal elszámoltatás

– jelentette ki Tarjányi Péter, megjegyezte, hogy

hatalomátvétel lesz, üzleti szektorok átvétele lesz, és hatalmas szisztematikus munkával lehet majd biztosítani a működést.

A 2002-es átvilágítások sikeresek voltak, sokkal hamarabb sikerült a hatalomátvétel is, hamarabb megtalálták a felelősöket is, csak

“az a fránya alku nem kellett volna 2003-ban, amit a kormányzat és az akkori ellenzékben lévő Fidesz kötött”.

A biztonságpolitikai szakértő szerint

Medgyessy Péternek ehhez már nem volt köze, az akkori politikai elit kötötte meg a 70-30 rendszerét. 1-1,5 évig nem volt alku, és 2003 végére, 2004 elejére volt egy konszolidáció.

Tarjányi volt újságjában, a Zoom-ban volt egy cikksorozat arról, hogy 2007-2008 között milyen pénzmennyiség landolt a HírTV-nél, a Közgépnél – mese, hogy ezek a szervezetek 2010 után gazdagodtak meg.

Ezt a hibát a mostani ellenzék még egyszer nem követheti el.

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.

Forrás

Kapcsolódó

 

tarjányi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük