Hacsak nem muszáj, nem szívesen foglalkozom az úgynevezett ellenzéki összefogás dolgaival, de úgy néz ki, pár mondat most kikívánkozik belőlem - a későbbi esetleges félreértések elkerülése...
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök elvesztette az irányítást a magyar gazdaság felett - jelentette ki a párt árnyék-pénzügyminisztere.
A Demokratikus Koalíció (DK) közleménye szerint a Kordás László, a DK bér- és munkaügyi árnyékminisztere 53 éves korában, hétfőn este hunyt el váratlanul.
A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány keddi közleménye egyszerűen fogalmaz, van itt minden, mint a búcsúban: gravitációs erő, fekete lyuk, karantén, machinátor.
A korábbi közléseknek megfelelően, amíg nem kapjuk meg a Magyarországnak járó forrásokat, addig 10%-os pedagógusbéremelést tud megelőlegezni a kormány a nemzeti költségvetés terhére a mostani szankciós...
Ki merre , a Volner és Szili, már "révbeért" a pártközi térben, a többiek még helyezkednek.
Azt mondta dec. 6-án az ATV-ben egy ellenzékinek tűnő férfi - nem néztem addig, hogy azonosítani tudjam -, hogy az ellenzéknek össze kell állnia egységes erővé,...
Az ülést vezető Latorcai János kijelentette: a karzatról megzavarták az ülést, ezért szünetet rendel el, amíg a zavart keltők nem távoznak. A karzaton tüntetők pólójukon a...
DK-s szavazók, itt az alkalom, hogy bebizonyítsátok, -főként magatoknak- hogy értitek a paródiák lényegét, méltányoljátok a humor eszközét és azt is, aki görbe tükröt tart a...