Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt arról, hogy az ellenzéket ezután nem lehet azzal vádolni, hogy annyi a programja, hogy "nem Orbánék", hanem más...
Emlékeznek még, amikor januárban a nemzeti konzultáció eredményét hirdető óriásplakáterdőre, amin a kormány az alábbi mondattal kezdte el kitapétázni az országot: „A magyarok döntöttek: 97 %...
Az egykori diplomata éles bonckése ezúttal mai valóságunk kikiáltóiba, korunk hőseibe vág bele és leplezi le mihaszna létüket, az irónia kíméletlen fegyverét is felhasználva, így még...
Az manapság nem bír hírértékkel, hogy Gyurcsány Ferenccel kapcsolatban cikk jelenik meg a kormánysajtóban, hogy mikor, kivel, mit tett, vagy gondolt arra, hogy tenne. A szerdai...
Egyesek szerint kevés megosztóbb személyiség van a magyar politikai közéletben, mint a 2006-os őszödi igazság- vagy hazugságbeszéd okán – amelynek megítélését bízzuk az utókorra – elhíresült...
Barcza Attila (Fidesz) szerint Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és a "dollárbaloldal" büszke vezetője már nyíltan ír és beszél arról: azon dolgoznak, hogy "Magyarországot minél rosszabb helyzetbe...
Hétfőn tette le esküjét az Országgyűlésben Ráczné Földi Judit, a Demokratikus Koalíció képviselője, aki a közelmúltban elhunyt párttársa, Kordás László mandátumát vette át. Az eskütételt követően...
A "pár sorban minél több szájbarágni való ismétlése" verseny szombati dobogósa biztosan a Hollik István közszolga MTI-hez eljuttatott nyilatkozatának papírra vetője. Egyébként a Fidesz kommunikációs igazgatója...
Belátom, első blikkre nem teljesen érthető, hogyan kerül egy mondatba Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, filmrendező és filmproducer és Orbán Viktor legutóbb a Szerb Köztársaság Érdemrendje...