Ezzel a címmel adta közre nyílt levelét Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje és Molnár Gyula, az MSZP elnöke. Bátorság, kiállás önmagunkért Hódmezővásárhely legyőzte a félelmet, legyőzte az apátiát és döntött:...
Karácsony Gergely szerint az eredmény igazolja az MSZP-Párbeszéd politikáját, miszerint bizonyos helyeken megéri független jelölteket indítani, illetve hogy összefogás kell. „Ha van összefogás, van győzelem, újra...
A többi között sávos hatósági földgázárat kell bevezetni, amely a két ellenzéki párt javaslata szerint elsősorban a kisfogyasztókat segítené. Jelképes áron Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje,...
Az MSZP és a Párbeszéd összegyűjtötte az országos lista állításához szükséges számú ajánlást – közölte az MSZP elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. A klasszikus kampánytechnikák megszűntek, nincsenek...
Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje azt ígérte, hogy amennyiben kormányra kerülnek, akkor az összes állami földbérleti szerződést felülvizsgálják valamint visszaveszik a „spekulációs célból” megvásárolt állami területeket....
Az MSZP-Párbeszéd kormányzati szintre emelné a külföldre kényszerült magyarok ügyét. A két ellenzéki párt hazaváró programot indítana, amelyért egy önálló államtitkárság felelne; a program egyik legfontosabb...
Hétvégén a főváros egyik szállodájában töltöttem pár napot. A szobában volt televízió is, ahol 20 adót lehetett fogni. Gondolom, mivel a vendégkör többnyire külföldiekből áll, ezért...
Naná, hogy megint elkéstem. És nemcsak pillanatokat. Szörnyű szokás. Minden egyéb kitűnő tulajdonsága mellett Karácsony Gergely akkor lopta be magát igazán a szívembe, amikor bevallotta: ő...
Miután a szombat délelőtt Juhász Péter lealázásával kezdődött, délre jöhet a következő! Karácsony Gergely húzta a pöttyös labdát, őt lövi a Fidesz-tüzérség. Kivel mással hozták össze,...