Connect with us

Ez a nap

Lesz kivándorlásügyi kormánybiztos is, ha Karácsony lesz a kormányfő

Megosztás

Magyarország az elmúlt években nem bevándorló, hanem kivándorló országgá vált. Az elmúlt nyolc évben több százezer ember hagyta el az országot, távozásuk felér egy modernkori Trianonnal. A Fidesz-kormánynak sem megoldása, sem szándéka nincs a helyzet kezelésére.

Sőt azzal, hogy nemzetellenes módon korlátozzák szavazati joguk gyakorlását, másodrangú állampolgárokká minősítik le a kivándoroltakat – olvasható az MSZP-Párbeszéd közleményében.

Sikeres Magyarországot csak sikeres és tehetséges fiatalokkal együtt lehet építeni. Ezért kiemelt nemzeti ügy, hogy megállítsuk az elvándorlást, hazacsábítsuk a tettre kész fiatalokat és új nemzetpolitikával biztosítsuk Magyarország jövőjét.

A Karácsony-kormány ezért az Ujhelyi István által kidolgozott Hazaváró-program keretében többek között adókedvezményt fog biztosítani a hazatérőket foglalkoztató munkaadóknak, célzott bérlakás-programot indít, szélesre tárja a felsőoktatási intézmények kapuját és kormányzati szintre emeli a kivándorlás ügyét, a külföldön dolgozó magyarok érdekképviseletét.

Mester Barnabás, a Radikális Európai Demokraták szakértőjének személyében egy olyan fiatal szakembert kért fel Karácsony Gergely kivándorlásügyi kormánybiztosnak, aki személyes életútjának és szakmai tapasztalatának köszönhetően hitelesen tudja majd képviselni a kivándorolt generáció ügyét.

Kapcsolódó:

A gazdasági kivándorlás országa lettünk Orbán miatt

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük