Nem először közöljük „Marika néni” gondolatait, nála jobban „alulnézetből” ugyanis kevesen látják jobban, mi is történik körülöttünk, velünk. Most Novák Katalin újra-feltűnése a témája. „Katicám.. ! Hát már úgy...
Orbán Viktor nem tudta/akarta kivárni a végeredményt, -fellőtték a pizsit?- Hajnali 1 körül mikrofont ragadott és elmondta, hogy „háborús helyzetben, nehéz csatában arattunk, fontos győzelmeket. Budapesttel...
Két éve a Direkt36 tárta fel, hogy orosz hackerek megtámadták a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium informatikai rendszerét, ezzel számos belső és egyben érzékeny adathoz jutottak hozzá....
Egyelőre tart a vita Dobrev Klára és Magyar Péter között, hogy melyikük ütött rést a köztelevízió eddigi elzárkózásának falán és egy évtized után melyiküknek köszönhető, hogy...
Az időutazás folytatásaként újra elérkeztünk az ötvenes évek Magyarországára annyi különbséggel, hogy most nem a Szovjetunió zsenialitását ünnepeljük minden fórumon, hanem Kínáét. Kicsit nehézkes lesz beragasztani...
Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója szerint a hivatalos látogatáson Kínában tartózkodó közmédia delegációja számos sikeres tárgyalást folytatott kínai partnereivel Pekingben és Sanghajban, amivel az együttműködés új...
A Hamasz palesztin terrorszervezet két új propagandavideót tett közzé, amelyen a 64 éves Keith Siegel és a 46 éves Omri Miran látható. Ez az első alkalom...
Amíg az 1.000 közmillióért szervezett és emberekkel megtöltött CPAC-n Orbán Viktor ezerrel hangoztatja, hogy a szuverenitásunk, na az baromi fontos és megőrizzük, ha a fene fenét...
Megjelent a Forbes Magazin „kerítésen belüli” legbefolyásosabb nőinek listája. Szembetűnő, hogy a két „kieső” Novák Katalin volt köztársasági elnök, valamint Varga Judit, aki korábban igazságügyi miniszter,...