Felmentette a Budapest Környéki Törvényszék a csalás vádja alól azt a férfit, aki legalább 760-szor bliccelt a vonaton, mert a bírói gyakorlat szerint a bliccelés nem...
Ahány ember, annyiféle utazási szokás! Aki sokat vonatozik csukott szemmel, hátszél ellenére is felismeri a felszálló „utaskát” és kévén ideje, mint a tenger, amíg zötyög a...
Ismét lemondásra szólították fel Homolya Róbertet, a MÁV elnök-vezérigazgatóját kedden az MSZP politikusai. Az utasok egyre dühösebbek Bangóné Borbély Ildikó, a szocialista párt országgyűlési képviselője Budapesten,...
Naponta több ezer ember igyekszik munkába reggel és haza a zuglói vasútállomás érintésével. Július közepe óta tart a „felújítás”. Most szeptember közepe van és még mindig...
Csoportos létszámleépítéstől tart a MÁV-nál az MSZP alelnöke egy birtokába jutott dokumentum alapján. Mire készül a kormány és a MÁV? Komjáthi Imre csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta,...
Az utóbbi hetekben nem múlik el nap egy-egy MÁV-ciki nélkül, nem indul, késik, kimarad, holtvágányon hagyva várakozik …. a besokallt utasok, akiknek napi szinten a vonat...
Homolya Róbertnek, a MÁV elnök-vezérigazgatójának távozását sürgeti az MSZP alelnöke. Komjáthi Imre pénteken, Budapesten, a Keleti pályaudvar melletti Verseny utcában tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a MÁV...
Péntek reggel egymástól 700 méterre állítottak meg két szemben haladó vonatot Pécelnél. Gyors egymásutánban több hasonló eset történt, szerencsére egyik sem végződött halállal. A szerencse-faktor A Keleti...
A „nagy sikerre való tekintettel” a MÁV újrázott és kedden is tárolóvágányra vontatott egy szerelvénnyi utast a Nyugati pályaudvaron, majd otthagyta őket. Ez a MÁV-divat? Mint...