A regnáló úgy döntött, hogy bedarálja a megmaradt gondolkodókat is és nekiment az MTA-nak. A megtámadott jogán alternatív megoldásokra tett javaslatokat Palkovics László, aki miniszteri posztja...
Lovász László az RTL Híradójának azt mondta, nagyon sajnálja, hogy Palkovics egyik javaslatukkal sem értett egyet, és az akadémia továbbra is igyekszik kiállni a kutatók függetlensége...
A kormány visszadobta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) javaslatait, amelyeket néhány nappal ezelőtt az intézmény finanszírozási és tevékenységi modelljének átalakítására tett. Ez abból az interjúból derült...
Nem megyek vissza 2010-ig, csak az utóbbi idők eseményeit veszem számba. Akár Orwell hőse… Nem foglalkozom tehát az elmúlt évek legnagyobb gazemberségével, a naponkénti sorosozással. Annyit...
Még hetekig tarthatnak a tárgyalások Palkovics László miniszter, illetve az MTA elnöksége között az Akadémia jövő évi finanszírozásáról, azonban a megkérdezett kutatók, akadémikusok pesszimisták, és nem...
A Balin szabadon és családban élő kutyák összehasonlításán dolgozott egy kutatócsoport. Most az ELTE Etolóigiai tanszéke közli a tanulmányt. Az ebek tanulmányozása érdekes eredményeket hozott. Ezer éve...
Az MTA előjogairól publikált véleménycikket a Magyar Időkbe Sebes Gábor budaörsi fideszes önkormányzati képviselő, aki a választás után még arról írt a hvg.hu-n, hogy „Rogán Antal, Semjén...
Sajnálattal állapítom meg, hogy a meghirdetett kultúrharc egy kissé vérszegény. Nyámnyila. Puhány. Csak úgy tessék-lássék folytatják az illetékesek. Nem a miniszterelnökön múlik: ő már az év...
Ezt javasolja kompromisszumként az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának igazgatója. Nagy a felháborodás az intézetben, ahol többen úgy gondolják: ez a tudományos kutatás szabadságának feláldozása. A 24.hu információja...