Kerítésen innen
Papp Réka Kinga: Palkovics, az oktatáspolitikai citrompótló
A regnáló úgy döntött, hogy bedarálja a megmaradt gondolkodókat is és nekiment az MTA-nak. A megtámadott jogán alternatív megoldásokra tett javaslatokat Palkovics László, aki miniszteri posztja mellett maga is akadémikus, elfogadhatatlannak tartja.
Akkor is úgy lesz…..
A Magyar Tudományos Akadémia szerdán hozta nyilvánosságra saját alternatíváját a minisztérium tervével szemben. A két kompromisszumos javaslat célja, hogy legalább egy évet nyerjenek, ami alatt rendesen le lehet tárgyalni a kérdést, lényegében pedig azt akarják megakadályozni, hogy átcsoportosítsák a forrásaik jelentős részét az Innovációs Minisztériumhoz, hogy ott aztán a kormány döntse el, milyen kutatási területeket részesítenek előnyben.
Bár attól elviekben nem zárkóznak el, hogy a kormány kijelöljön prioritási területeket, ahhoz ragaszkodnak, hogy ilyesmire a kormány plusz forrásokat adjon, és ne az MTA kutatóintézeteinek alapfinanszírozásából vegyen el a számára kedves célokra – foglalta össze az index.hu.
Lovász László, az MTA elnöke szerint
a miniszter az alapkutatások lényegét is félreérti, a kutatók ugyanis nem azt csinálnak, amit akartnak, hanem „a tudomány belső logikája szerint” és a nemzetközi tudományos világ fejlődésének megfelelően kutatnak.
Papp Réka Kinga közösségi oldalán mondott véleményt a kialakult helyzetről:
„A Tudományos Akadémiát is utoléri a bolsevik tisztogatás legújabb köre. Sok kritika érheti az Akadémiát, ahogyan sok más, hasonlóan legyalult szervezetet is, de ami most jön, az ezekre nemhogy nem hoz megoldást, hanem ellehetetleníti a maradék tudományos önigazgatást. Mindezt egy olyan kormány nevében és egy olyan miniszterrel, akik már bizonyították a közoktatás és felsőoktatás területén, hogy a szemléletük kőkorszaki, nem értik és nem is akarják érteni ezeknek a szakterületeknek sem a működését, sem a jelentőségét, helyette összeomlást összeomlásra halmoznak és komplett társadalmi csoportok túlélését lehetetlenítik el.
Mindezek tetejébe Palkovicsnak,
ennek az oktatáspolitikai citrompótlónak ráfér a pofájára azt nyilatkozni, hogy az MTA nyilatkozatai „fenyegetőek”. Fenyegetőek, értitek, a lefejezés előtt álló Akadémia fenyegető egy teljhatalmat gyakorló komány számára. Juj! Palkovics maga is akadémikus, és egy olyan kormányt szolgál, amely nyílt gyűlöletkampányokkal, kendőzetlen rablógazdálkodással és kedélyes kirekesztéssel operál, most pedig éppen Palkovics úr lett annak a folyamatnak az arca, amely félúton egyensúlyoz a náci zsidótlanítási hullám és az ötvenes évekbeli bolsevik térfoglalás között.
Azt már csak magunk közt jegyzem meg,
hogy a tudományos önigazgatás, ezen intézmények védelme hagyományosan konzervatív érték kellene legyen, ha ugyan ezek a furkók legalább sejtenék, mi is volt a konzervativizmus, aminek a nevében hazudozva szétvertek egy jobb sorsra érdemes országot. Széchenyi István már a róla elnevezett rablógazdálkodás (az EU-s pénzeket elosztó Széchenyi Terv) miatt is forgott a sírjában, most azonban lassan áramot lehetne fejleszteni vele.”
Szerző
9 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Győzött a MOME-forradalom – Van remény a ‘modellváltott’ egyetemeknek
- Ön elhiszi Lázár-bemondásra, hogy ki, mit sutyorgott a fülébe? – 25 milliárdba kerülne a fideszes istibizi
- Ki engedélyezi, írja alá a titkos megfigyeléseket?
- Gárdony, Velence és Sukoró már összefogott – Civilek tiltakozása a Sukoró-partszakasz beépítése ellen
- Gyógyszerhiány – Felelős válasz: ’ember, most jövök a….’
- Nyílt levél a szerkesztőimnek! Az USAID-nek! Trump-nak! Musknak! Orbánnak!
- Alaposan ‘megdrágultak’ a Pécsért dolgozó képviselők
- Megnevezték a rendőri felelősöket a meggyilkolt japán hölgy ügyében
- A rák és Magyaroroszág – Elsők vagyunk Európában a halálozások számában
- Katolikus szellemiségű gazdaságtudományi képzés a Pázmányon – Ez a zsidó színészképző kihelyezett tagozata?
1xslots ру регистрация регистрация регистрация регистрация регистрация
2025.01.29 01:54 at 01:54
массовая проверка индексации страниц http://old.pokvesti.ru/forum/viewtopic.php?f=42&t=457394 вебмастер индексация страниц https://www.formulersupport.com/Thread-1%D1%85-%D1%81%D0%BB%D0%BE%D1%82-%D1%80%D0%B5%D0%B3%D0%B8%D1%81%D1%82%D1%80%D0%B0%D1%86%D0%B8%D1%8F-%D0%B2-1xslots-casino–171510 скидка туту промокод https://australiantravelforum.com/Upload/showthread.php?tid=310635 сайт со скидками и купонами
прогон сайта минусинск ускоренная ускоренная индексация сайта https://opaseke.com/users/7607 прогон по сайтам 2020 https://kr-osvita.gov.ua/user/ShawnTrobe/ что дает прогон сайта
статейный прогон бесплатно спортмастер промокод на скидку https://usolie-citi.ru/user/Travisboume/ бесплатный прогон сайтов по каталогам https://ammobrasstrader.com/forum/member.php?38710-DeweyToine biggeek промокод на скидку
бездепозитный бонус зеркало проверить индексацию сайта прогон сайта по соцзакладкам https://bbs.epday.com/home.php?mod=space&uid=635740 время индексации сайта https://www.ntos.co.kr/bbs/board.php?bo_table=free&wr_id=8613966
прогон сайта по twitter самокат скидка на заказ промокод casino бездепозитный бонус за регистрацию http://bbs.zhizhuyx.com/home.php?mod=space&uid=7856322 продвижение сайта статьями размещение статей http://www.store.molifan.net/space-uid-2221316.html
индексация яндексом сайта время http://arskland.ru/people/user/19693/ купон эльдорадо на скидку 2022 https://forum.vgatemall.com/member.php?action=profile&uid=88548 ламода скидка на первый заказ промокод http://msk-service.spb.ru/index.php?subaction=userinfo&user=quixoticsilhoue джоки джоя купоны на скидку москва https://www.forum-motorrad.net/members/19680-frankbon.html
casino бездепозитный бонус за регистрацию промокоды на алиэкспресс на сегодня на скидку https://sitebs.ru/blogs/87705.html прогон сайта статейный http://bbs.yongrenqianyou.com/home.php?mod=space&uid=4183934&do=profile прогон сайта по соцсетям https://www.clashfarmer.com/forum/member.php?action=profile&uid=45733
xiaomi промокод на скидку http://www.kladonahodki.ru/component/k2/itemlist/user/328025 промокод озон на скидку от 2500 http://147.47.238.227/bbs/board.php?bo_table=qna&wr_id=2949979 база для прогона сайта по каталогам https://unservfl.de/user-2177.html индексация сайт бутик промокод на скидку
скачать букмекерскую контору casino скачать приложение https://repost.news/ официальное казино вход pin up casino зеркало https://krtka.info/ букмекерские конторы в россии букмекерская контора официальный сайт скачать рокс казино pin ап casino порно с Васильева Татьяна Викторовна скачать букмекерскую контору на андроид порно с Ирина Сидоркова
http://site1501.ru
1xslots бездепозитный бонус за регистрацию
2025.02.07 22:10 at 22:10
программа для прогона по трастовым сайтам http://nexusroleplay.teamforum.ru/viewtopic.php?f=19&t=8609 где размещать статьи для продвижения сайта нужен ли прогон по каталогам сайтов http://youboy.comwww.molifan.net/space-uid-2295552.html закрыть сайт от индексации robots txt
влияют ли прогоны на позиции сайта biggeek купон на скидку первый заказ бесплатный автоматический прогон сайта по трастовым сайтам https://elite-models.cc/member.php?action=profile&uid=23466 порядок купон на скидку http://dqc.asuscomm.com/bbs/home.php?mod=space&uid=37519
нужно ли закрывать страницы пагинации от индексации http://koreasamsong.com/bbs/board.php?bo_table=free&wr_id=1573860 что дает прогон сайта по трастовым сайтам https://zonaseputarslot.com/member.php?action=profile&uid=1812 прогон сайта в каталогах бесплатно https://bbs.epday.com/home.php?mod=space&uid=634685 мегафон промокод на скидку http://forum.americandream.de/memberlist.php?mode=viewprofile&u=7339
самокат скидка на заказ промокод https://premiumstoreco.com/user/xrumsitseo3005inbox-lv/ спортмастер купон на скидку скидка на первый заказ пятерочка промокод http://xn--2j1bj1bu79c8mb.com/bbs/board.php?bo_table=free&wr_id=266011 заработать на прогонах сайтов https://xn--6-gtb4aicb3c6b.xn--p1ai/user/JamesSpura/
детский мир промокод на скидку https://felixbddc83940.articlesblogger.com/52569069/deepfake-nudes-exploring-the-controversial-technologies-at-the-rear-of-nsfw-articles-generation wishmaster купон на скидку скачать фильмы на телефон в хорошем качестве https://ruisoon.com/space-uid-38804.html промокод на дополнительную скидку
база трастовых сайтов для ручного прогона http://www.rosbot.net/space-uid-9581.html купоны на скидку в спб прогон трастовых сайтов http://pumarefrattari.com/index.php/component/k2/item/19354 промокод детский мир октябрь 2022 на скидку http://www.sportchap.ru/index.php?subaction=userinfo&user=axiomaticgimmic
каталоги для прогона сайта https://clients1.google.sr/url?q=https://doctorlazuta.by/ промокод на usmall скидку первый заказ бесплатные программы для прогона сайта http://raid4x4.ru/memberlist.php?mode=viewprofile&u=6158 купоны на скидки все майки
купон центр на скидку http://wiki.serialkiller.adele.im/doku.phpid=Should_apply_risk-round_in_slot_machines_at_Mostbet прогон сайта самому индексирование сайта в google https://credit-list.com.ua/kredit-dlya-biznesa-v-nikolaeve.html додо купоны на скидку http://forum.fcmn.co.il/member.php?action=profile&uid=323635 битрикс закрыть сайт от индексации
Скоробогатова Ольга Николаевна порно Разуваева Ксения Денисовна порно https://res-publika.com пина букмекерской конторы vodka casino https://glvk.guru/ часы казино где казино сайт казино вход какие казино автомат казино почему в казино нет часов casino pin официальный
http://filmkachat.ru
Architecture St.
2025.02.10 15:09 at 15:09
объект архитектуры Network architecture https://redmine.dti.economia.gov.br/issues/72791 Architecture work новая архитектура https://www.brownbook.net/business/53491610/archicgi/ 3д модели архитектура год архитектуры рендеринг 3d модели заказ 3д визуализации 3D visualization of the house архитектура сайта online rendering 3D model
Computer for 3D modeling and rendering
2025.02.10 18:30 at 18:30
романская архитектура 3д визуализация 360 просмотр программа https://www.printwhatyoulike.com/print?url=playhouse.com.ua приложение 3д визуализации к ревиту курс блендер 3д визуализация https://penposh.com/blogs/322516/Professional-Furniture-Detail-Drawing-Services-Technical-Drafting-Solutions Architecture Management программы 3д визуализации онлайн бесплатно Age of architecture 3д визуализация бесплатно использование 3д принтера в архитектуре 3д визуализация бесплатные программы 3д визуализация цена
Project architecture
2025.02.10 23:34 at 23:34
3д визуализация футболки здания для визуализации в 3д макс https://downforeveryoneorjustme.com/playhouse.com.ua 3D course max architecture программы для рендеринга 3d моделей https://mxsponsor.com/riders/archicgi-com The cost is 3D visualization Year of architecture blender 3d рендеринг рендеринг 3d модели The first architecture создание 3д визуализации 3д моделирование визуализация
курсы 3д визуализации
2025.02.11 03:28 at 03:28
Examples of architecture The development paths of architecture https://try.powermapper.com/Demo/Report/5b704f84-deeb-4992-b7c3-5f00c037e5d1 компании которые разрабатывают 3д визуализацию эксклюзивные проекты что такое рендеринг в контексте 3d графики https://www.siteprice.org/website-worth/playhouse.com.ua хорошая 3д визуализация 3д визуализация заказать лучшие видеокарты для 3d рендеринга Architecture of Russia романская архитектура архитектура 7 3д визуализация тела
ways to develop modern architecture
2025.02.11 09:26 at 09:26
ошибки в 3д визуализации эпохи архитектуры https://www.astrobin.com/users/architects/ 3д визуализация 360 просмотр программа рендеринг в компас 3d https://community.oneplus.com/thread/1778649467101118473 архитектура проекта архитектура 3 Modern architecture and design программы для 3д визуализации Rendering 3D models принципы архитектуры processor architecture
3д пазл архитектура
2025.02.11 13:14 at 13:14
3д визуализация корпусной мебели Baroque in architecture https://mysupport.commscope.com/forums/general-discussion/32aa68d7-2fd0-ef11-95f5-6045bdb3316f Rendering in 3D Max 3D visualization free programs https://rapidapi.com/7ball-viet-nam-7ball-viet-nam-default/api/7ball-viet-nam/discussions/146280 3д визуализация онлайн первой архитектура Classes architecture 3д визуализация экстерьера фотошоп 3д визуализация 3д визуализация интерьера онлайн вайлдберриз 3д визуализация
архитектура и строительство
2025.02.11 22:30 at 22:30
3д визуализация спб Site architecture http://fohweb.com/www.playhouse.com.ua The development paths of architecture 3д визуализация скачать программу бесплатно https://seositecheckup.com/seo-audit/playhouse.com.ua 3D interior visualization programs free 3д визуализация дома онлайн areas of architecture Age of architecture архитектура нейросеть для улучшения 3д визуализации 6 архитектура