Egészségünkre!
Csak hiszti volt, ugye, Pintér miniszter? – 12 százalékos halálozási többletért felelős a Covid 2023 utolsó heteiben
Emlékeznek a tavaly október-novemberi kihívásra, aminek a lényege az volt, hogy az idősebb korosztály tagjai kiügyeskedik-e maguknak az életmentő új Covid-variáns elleni védőoltást, vagy alulmaradnak a „küzdelemben”? A Pintér Sándor-Müller Cecília duó szégyenlősen hallgatott a tényről is, nemhogy a megoldásról.
Következmény….
A járványügyi szakemberek 2023 májusban figyelmeztettek arra, hogy ősszel a 60 év felettieknél sürgető az immunitás megerősítése, mert a hazai adatok szerint az ő védettségük a legalacsonyabb.
2023 utolsó heteiben 12 százalékos halálozási többletet mértek a 65 évesnél idősebbek körében Magyarországon, amit a Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központja az év végi Covid-járvány hatásának tulajdonít,
-írta a Népszava. A Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központjának friss adatsora szerint
a járvány előtti öt év azonos időszakához viszonyítva a 2023-as év 43-44. hetében 7 százalékos, a 48-51. hetében pedig 12 százalékos halálozási többletet azonosítottak a 65 évesnél idősebbek körében.
Ez azt jelenti, hogy
a 43-44. héten 260 többlethalált, a 48-51. héten 967 többlethalált regisztráltak.
Ez egyértelműen az őszi-téli koronavírus-járvány következménye
Az intézet honlapján korábban elemzés azt is jelezte, hogy megérkezett hozzánk az új variáns is, amely már egy újabb járványhullámot indított el a Magyarországon. A lap megemlíti, hogy az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) február elején közölte az EU-tagországokban élők Covid-19 elleni átoltottságának legfrissebb adatait is, e szerint
Magyarország az időskorúak átoltottságát tekintve a vizsgált 24 ország közül a 23. helyen szerepel.
Ez azt jelenti, hogy
a súlyos lefolyással fenyegetett csoport döntő többségét nem sikerült felvértezni a 2023-24-es légúti szezonban a Covid-19 szövődményei ellen.
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat