Kiemelt hírek
„Csak” kukásokról van szó. Azokon segíteni? No, ne már!
Pénteken kora délután bementem két debreceni antikváriumba, gondolván, teszek egy kísérletet a debreceni Ady-téren levő könyvszekrény állományának a gyarapítására.
Nagyon sok könyv van, amit eladni visznek,
és amik érdeklődés hiányában nem kelnek el, ám egyébként jó állapotú és sokak számára még élmény lehet az olvasásuk. Jómagam is szoktam kukázni lomtalanításkor és találok is egy-két könyvet, amit magammal viszek.
Ezért gondoltam én balga, hogy biztos segítőkészek lesznek, mert sok könyvet ingyen is ott hagynak náluk. Az egyik üzletben az eladó nem is tudja -mondta – ők ilyennel nem szoktak foglalkozni, beszéljek a főnökével. Udvariasan elmondtam a vezetőnek a kérésemet, hozzátettem, akár mindennap elmegyek a könyvekért, hogy ne kelljen sokat tárolniuk.
Mondtam, hova vinném, erre annyit mondott:
„ezeket a könyveket kukások viszik el és utána visszahozzák az üzletbe. Hogyan gondolom én ezt?”
Mikor a „kukás” szót meghallottam, igencsak bepipultam,
csak annyit tettem hozzá finom úri modorban, ha így gondolkodik azokról, akik még olvasnának, csak éppen nem futja a könyvre nekik, akkor ennyi. Hallani kellett volna ahogyan a felsőbbrendűséget kifejezve mondta „kukások”. Jó kétszázas vérnyomással hagytam ott az üzletet, igencsak mérges voltam. Csak egy kis empátia kellett volna, no meg emberség. Kórkép napjaink Magyarországáról.
A másik üzletben udvariasan hajtottak el,
mondván ők szoktak oda könyvet vinni. Biztos így van, bár amikor én eddig ott voltam, mindig könyvszemét volt a polcokon. Rosszkor jártam arra valószínűleg.
Két hónapja vittem vagy 200 kötetet, néztem a kocsiból, kik viszik el. Nem a hajléktalanok vitték, -egyébként miért bűn, ha olvasnak?- többnyire idősebb hölgyek, urak voltak, akik kettesével, hármasával hordták az olvasnivalót.
Azt hittem az antikváriumokban dolgozók szeretik a könyvet,
s nem kizárólag pénzkereseti lehetőséget látnak benne. Őszintén arra számítottam, hogy partnerek lesznek, és a két üzletből akár rendszeresen tudnám a könyvszekrény feltöltését biztosítani. Nem így történt. De van még pár antikvárium Debrecenben, ott talán készségesebbek lesznek. Hiszen egy jó ügyről van szó.
A képen látjátok a városban készített fotókat, ahol kidobott, még jó állapotú könyvek és hanglemezek is láthatók.
Miért jobb ha az enyészeté lesz minden
annál, minthogy néhány szegény debreceninek örömet szereznénk pár kötet olvasnivalóval rendszeresen? Erre én nem vagyok eléggé iskolázott, nem tudok értelmes választ adni, azon túl, hogy:”kukások”.
Szégyelltem magam, de a „tulaj” nem rendült túlságosan meg. „Csak” kukásokról volt szó. Azokon segíteni? No, ne már!
/A fotókat pénteken készítettem Debrecenben./
Kiss Attila Csongor
2019.07.16 10:42 at 10:42
Tisztelt Budácsik úr!
Többedik cikkét olvasva egyértelműnek tűnik, hogy nincsenek meg a megfelelő információi a Könyvszekrény kapcsán, melyből fakadóan a cikkei viszont tartalmaznak helyteleneket.
Van gazdája a szekrénynek, folyamatosan áldozatos munkával gondozzák és pótolják is az állományt, rengeteg önkéntes felajánlás eljuttatását koordinálják és bejáratott együttműködésük van antikváriumokkal és civilszervezetekkel.
A Könyvszekrényen a cikkeiben indított magánakciók helyett sokkal többet és hathatósabban tudna segíteni, ha tájékozódás és együttműködés céljából felvenné a kapcsolatot a gondozást végzőkkel például a Könyvszekrény Facebook oldalán keresztül, ahol megtekintheti a szekrény teljes történetét és a vele kapcsolatos tevékenységet visszamenőleg. Tájékozódás és a kapcsolatfelvétel után valós információk alapján további esetleges cikkei már ténylegesen szolgálhatnák a Könyvszekrény valódi kitűzött céljait.
Tisztelettel:
Kiss Attila Csongor
(egyszerű átlagember, aki szívén viseli a Köszi sorsát és ismeri történetét)
Kiss Attila Csongor
2019.07.19 11:59 at 11:59
Sajnálatos, hogy ennyire nem érdeklik az olvasói visszajelzések és a tények. :/