Ez a nap
Csak úgy röpködnek a közpénz-milliárdok
A kormány több mint 37 milliárd forintot csoportosított át az idei költségvetésen belül. A legtöbb pénzt a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter kapta beruházásra, de jutott belőle sportra, az Országgyűlésnek és egyházi támogatásra is.
Sport és egyházak
A Magyar Közlönyben megjelent határozat 37 milliárd 279 millió forint átcsoportosításáról rendelkezik, a pénz forrása a központi maradványelszámolási alap.
Jut pénz a Kiemelt Nemzetközi Sportesemény Stratégia és a sportesemény pályázatokra úgy, hogy a működésre 2 milliárd 985 millió, míg dologi kiadásra 10 millió forint fordítható.
Az egyházak az alapintézményeik működtetésére (az szja kiegészítéseként) 157 millió, míg az Európai Tett és Védelem Ligával kapcsolatos kiadásokra 525 millió forinthoz jutottak.
Az Országgyűlés Hivatala tekintélyes összeget, 1 milliárd 396 millió forintot kapott dologi kiadásokra. A Steindl Imre program támogatása 1 milliárd 409 millió forint, ebből felhalmozásra 1 milliárd 109 millió fordítható, a többi a működési kiadásra megy.
A Miniszterelnökség is kapott
felhalmozásra 1 milliárd 680 milliót, működésre pedig 720 millió forintot. A szakpolitikai feladatok támogatása 1 milliárd 368 millió forint.
A Miniszterelnöki Kormányiroda költségvetési fejezetben szereplő nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter 26 milliárd 291 millió forinthoz jutott.
Végül a közúthálózat felújítására 1,5 milliárd forint fordítható.
Forrás: napi.hu
Kormány-arcátlanság: már 47.000 millió hibádzik a költségvetés tartalékából!
.
Szerző
Friss
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
- A politikai helyzet elemzése Magyarországon: mi változik a 2026-os választásokig?
- Vajúdtak a hegyek, és szültek újabb jogalkotási „egeret”: a NER még azokra is figyel, akiknek nem tetszik, ha egy diktátor látogat Magyarországra
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!