Connect with us

Gyorshír

Csalódtam az egész magyar értelmiségben – mondta az MTA volt elnöke

Megosztás

Pálinkás József a felvidéki Pátria Rádió Szombat délután című műsorában Veiszer Alinda vendégeként azt mondta: egy hatalmi játék és zsarolás része lett a Magyar Tudományos Akadémia – vette észre a Magyar Hang.

előválasztás
Megosztás

Pálinkás József a felvidéki Pátria Rádió Szombat délután című műsorában Veiszer Alinda vendégeként azt mondta: egy hatalmi játék és zsarolás része lett a Magyar Tudományos Akadémia – vette észre a Magyar Hang.

A műsorban Pálinkás hozzátette:

ennyi erővel mással is megzsarolhatták volna az Akadémiát, például néhány akadémikus unokáját is ellophatták volna.

A legjobbak elmennek

A jelen helyzetben kompromisszumos végkifejletet még el tud képzelni, az Akadémia számára pozitívat viszont nem. Szerinte Palkovicsnak az az ambíciója, hogy ő az a nagy ember, aki a magyar kutatást felvirágoztatta. „Ez ezen a módon nem fog menni” – jelentette ki, hozzátéve: örülne neki, ha sikerülne, de úgy nem lehet, ha fenyegetjük a kutatókat és a legjobbak elmennek.

Arról is beszélt, hogy konkrétan elment már három külföldről hazatért kutató és valószínűleg nem is fog visszatérni. Hangsúlyozta, hogy „egy ilyen intézményhálózat nyolc hónap vagy másfél év bizonytalanságot nem bír ki”.

„Csalódott vagyok az egész magyar értelmiségben, hogy fél kiállni, és fél attól, hogy teljesítse értelmiségi feladatát, azaz megmondja, hogy miről mit gondol, kertelés nélkül”

– fogalmazott.

A Fidesz megosztásra használja felhatalmazását

Pálinkás szerint „a Fidesz nem arra használja a kapott óriási felhatalmazást és felelősséget, hogy egységesebbé tegye és összefogja a nemzetet, hanem nagyon sokszor megosztásra és a szembenállás fokozására”.

„Azt, hogy kezd kialakulni egy kritika nélküliség, értelmiségiként rémülettel szemlélem. Elhiszem, hogy senki sem szereti a kritikát, de én mindig igyekeztem magam olyanokkal körbevenni, akik ha hülyeséget akarok csinálni, megmondják a szemembe”

– tette hozzá.

Pálinkás József 2001 és 2002 között fideszes oktatási miniszter, 2008 és 2014 között az MTA elnöke, 2015-től tavalyig pedig a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vezetője volt. 2008-ban, amikor az Akadémia elnöke lett, kilépett a Fideszből. A  teljes beszélgetés itt található.

 

Kapcsolódó

Palkovics minisztériuma is hazudik – Ez az Orbán kormány szokása

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük