Connect with us

Sport

Csányi Diána duplázott a Ferencváros otthonában

Megosztás

Az MTK Hungária már a 3. percben hátrányba került a Jet-Sol Liga döntőjének 1. mérkőzésén, de megfordította a meccset, és 3-1-re nyerni tudott a Ferencváros otthonában, így előnyben várja a hétfői visszavágót.

Az MTK Hungária tavaly azzal tudta legyőzni a Ferencvárost a bajnoki döntőben, hogy a kétszer 90 perc során kiválóan védekezett, és egyetlen gólt sem kapott a bajnokság legeredményesebb csapatától. Minden bizonnyal idén is hasonló tervet szőttek a kék-fehérek, de számításukba már a párharc első meccsének harmadik percében hiba csúszott: mindössze ennyi időre volt szüksége a Fradinak, hogy megszerezze a vezetést.

Ehhez ráadásul igénybe vette az MTK védelmének segítségét is, Szőcs Réka passzolta volna oda válogatottbeli csapattársa, Turályi Lilla lábára a labdát, de nem volt elég erős az átadás, Sladana Bulatovic lecsapott, és kihasználta az adódó ziccert (1-0).

A Fradi nem tudott profitálni abból, hogy gyorsan vezetést szerzett, hiába birtokolta többet a labdát, és irányította a játékot, a nagyobb helyzeteket a jól kontrázó MTK alakította ki: Csányi Diána abszolút ziccerben lőtt keresztlécet, majd Nagy Lilla lőtt pontatlanul nagy helyzetben. A hajrában Bulatovic közel került a gólszerzéshez, de a kapu fölé lőtt.

A fordulás után gyorsan kiegyenlített az MTK, Csányi Diána16 méterről nagyon pontosan helyezett a kapu bal alsó sarkába (1-1).

A játék képet ezt követően hasonló volt, mint az első félidőben

A Fradi próbált építkezni, míg az MTK a kontralehetőségeket kereste, és nem egyszer meg is találta. A Ferencvárosnak voltak ugyan lehetőségei, de a támadóharmadban kissé tanácstalannak tűnt, az MTK pedig jól zárta a területeket, és a megszerzett labdákat igyekezett gyorsan a Fradi kapuja elé juttatni.

A 84. percben egy hosszan előrelőtt labdával Mátyás Noémi tört ziccerben kapura, és nem is hibázott, a kifutó Németh Júlia fölött a kapu közepébe emelt (1-2). És ezzel nem volt vége, a Fradi elkeseredetten ment előre az egyenlítésért, de a 92. percben, egy újabb ellentámadás végén Csányi Diána megszerezte saját maga második, csapata harmadik találatát (1-3).

A két csapat hétfőn 20.30-kor a Hidegkuti Nándor Stadionban találkozik ismét egymással. Ha az MTK nyer hazai pályán, akkor megvédi bajnoki címét.

Jet-Sol Liga, döntő, 1. mérkőzés:

Ferencváros-MTK Hungária 1-3 (1-0)
Gól: Sladana Bulatovic (3.), ill. Csányi Diána (47., 90+2.), Mátyás Noémi (84.)

(Forrás: MLSZ)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük