Gépnarancs
Cserhalmi György tavaszig halaszt
A Nemzeti Színház a napokban jelentette, hogy Cserhalmi György már próbálja Móricz Zsigmond Úri muriját, ám az élet átvette Vidnyánszky Attilától a rendezést.
Csörgheő Csuli belépője
Áprilisban Szikora János, a székesfehérvári színház igazgatója közleményében tudatta, hogy a színész az elmúlt időszakban súlyos térdműtéten esett át, ám a beavatkozás után egy komoly gerincprobléma is felmerült. Így orvosai az azonnali operáció mellett döntöttek. Hozzátette: a debreceni klinikán elvégezték a műtétet, amely jól sikerült, de Cserhalmi György felépülése még heteket vesz igénybe.
A Nemzeti Színház videójának tanúsága szerint a színész még nem érzi elég erősnek magát ahhoz, hogy felelősséggel vállalni tudja a bemutatót:
„Ez nekem most nem megy. Próbálni tudok, de az, hogy üzembiztosan egy előadást megcsináljak, azt be kell látni, hogy nem megy”
„A napi négy óra próba megvisel. Hazamegyek, és dőlök össze, szóval nincs mese”
Mielőbbi gyógyulást! Nem tehetünk mást, szorítunk és várjuk a tavaszt!
Szerző
Friss
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
- A politikai helyzet elemzése Magyarországon: mi változik a 2026-os választásokig?
- Vajúdtak a hegyek, és szültek újabb jogalkotási „egeret”: a NER még azokra is figyel, akiknek nem tetszik, ha egy diktátor látogat Magyarországra
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!