Banánköztársaság
Harmincezer üveg kovászos uborkát szállít a Türk Tanácsnak az Első Magyar Nemzeti Kovászos Uborkagyár – Cseri László szerint az élet Orbániában

Cseri László fotóművész barátunk több alkotásával találkozhatott már olvasónk cikkeink illusztrációjaként. A művész egyedi szemszögből tele iróniával láttatja Orbánia drámai valóságát.
Vasalódeszkára fel, de csak hámozott lábbal

Kép: Cseri László
az Első Magyar Nemzeti Kovászos Uborkagyár a kormány javaslatára, cserébe harmincezer liter erjesztett kancatejért, jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A Turul kovit hamarosan a magyar üzletekben is lehet majd kapni, de kizárólag Fidesz tagsági igazolvány felmutatásával.

fotó: Cseri László
Kommandósok fogtak el hajnalban egy vasalódeszkát Pécsett,
amely a belvárosban garázdálkodott. Kihallgatásakor bevallotta, hogy Soros György megbízásából meg akarta erőszakolni a magyar emberek asszonyait, lányait. A kormány ma reggeli rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy aki július 1. után vasalódeszkát rejteget otthonában, az egytől-öt évig terjedő börtönbüntetéssel számolhat.

fotó: Cseri László
Gyanús lyukat fedeztek fel ma délután Pécsett a Széchenyi tér északi részén,
a dzsámi közelében, a térburkolatban. A vizsgálatok megállapították, hogy a lyuk egy alagút kijárata, amelynek bejárata a törökországi Edirne tartományban van, onnan szeretett volna 125 ezer migráns hason kúszva az éjszaka leple alatt Pécsre érkezni és elbújni a dzsámiban. A kormány 125 milliárd forintot különített el az alagút végleges tömedékelésére, mely feladattal a Mészáros & Mészáros Kft.-t bízta meg.

fotó: Cseri László
Müller Cecília arról beszélt, hogy vastag porréteg lehet a bútorokon,
ezért mindenképpen nedves tisztítást ajánl. Hallgassatok Müller Cecíliára!

fotó: Cseri László
Elfogtunk egy újabb kérdést a hamarosan megjelenő Nemzeti Konzultációból:

Szerző
Friss
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…