Bulvár
Csillagjegyed -nem szép dolog, de- árulkodik: ezt idén még meg kell tenned!
Te emlékszel még, mit fogadtál meg a legutóbbi szilveszterkor? Mennyit sikerült valóra váltanod belőle? Csillagjegyed árulkodhat róla, milyen feladatod van még az év utolsó hetében. Ne feledd, az év vége nemcsak az ünnepekről szól, hanem az év egyfajta befejezése is, amit mindenkinek saját életére vonatkozóan el kell végeznie.
Nyilas
Nagy feladatot kezdtél meg ebben az évben, ami talán az egész életedre nézve változást jelenthet. Ugyan óriási lépéseket tettél, még mindig van hová fejlődnöd, ezért ne hagyd abba az utolsó száz méteren sem a haladást, és továbbra is igyekezz minél többet kihozni ebből a helyzetből.
….ami a keddet illeti….
Ma nagyon pozitívan alakulhat a napja, mert végre együtt töltheti kedvesével. Egy kis romantika is látótérbe kerülhet, s ha mindketten úgy akarják, egy egészen forró este elé néznek. Nem is kell semmit tennie azért, hogy mindez megtörténjen, csak hagyja magát elcsábítani, s élvezze a kényeztetést.
Bak
A Bakoknak az év végén érdemes egy kicsit a kreatív energiáikon dolgozni, hiszen ezt hajlamosak eltemetni, és inkább gyakorlatias, biztonságos megoldásokat választani. Számodra erre a hónapra a cél, hogy kicsit kilépj a komfortzónádból, kipróbálj olyasmit, amit eddig nem tettél, és igazán el tudj lazulni egy érdekes, új tevékenységben.
….ami a keddet illeti….
A mai nap teljes egészében a pihenés jegyében telik. Teljesen kiegyensúlyozottan, gördülékenyen, ahogy azt eltervezte. Biztonság, nyugalom, csend fogják uralni a napot, ami lehetõvé teszi, hogy igazán bensõséges hangulatba kerüljön. Régen érzett már ilyen békét önmaga körül, most végre újra sikerült, merüljön el benne teljesen.
Vízöntő
Fontosnak érzed, hogy amit tanulsz, vagy megértesz, azt másoknak is átadd. Év végén azonban nem is annyira a tanítás, mint inkább a tanulás vár még rád. Fontos dolgokat érthetsz meg, ha időt és energiát fordítasz arra, hogy meghallgass másokat, illetve megértsd az ő életútjukat. A büszkeségedet azonban néhányszor talán félre kell majd tenned – cserébe viszont, ha le is ereszkedsz, hatalmas kincsekkel térhetsz vissza.
….ami a keddet illeti….
Rosszakarói ma sem feledkeznek meg Önről, s szorgosan munkálkodnak a háta mögött, de egy valami elkerülte figyelmüket, amibe igencsak beletörik a bicskájuk, s bizony visszájára fordul minden átkuk. Kedves Vízöntõ, nem kell aggódnia ma semmi miatt, a sors mindent helyére tesz ön helyett.
Halak
A Halaknak az idei évben a gyakorlatiasabb képességeiket kellet fejleszteniük. Számtalan nehéznek tűnő feladatot fejeztek be, megalapozva ezzel jövő évi sikereiket. Ebben a hónapban is bátran kerested a kihívásokat, mert érzed, mennyire jót tesz számodra a fejlődés! Egy dologra azonban továbbra is figyelned kell: ne hagyd, hogy az érzelmeid befolyásolják a professzionális életedet – mindkettőt kezeld a helyén.
….ami a keddet illeti….
A mai nap meglehetős izgalmakat tartogat, amikor is, hívott, esetleg váratlan vendégek toppanhatnak be önökhöz, s, hogy a ?nagy meglepetés? jó, esetleg kevésbé örömteli az sokban függ az ön hozzáállásától is, kedves Halak, azaz, hogy miként éli meg a dolgot. Ha úgy csûri-csavarja a szálakat, még akár kifejezetten szórakoztató és élvezetes is lehet a dolog!
Szerző
Friss
- A közgyűlés megszavazta Budapest 2025-ös költségvetését
- Orbán és vidéke – A liberálisok utolsó mentsvára mára már Brüsszel, Mordor vidéke
- Budapest vesszőfutása
- Egyszer volt, hol nem volt… az MCC – 3 éves kortól ajánlott fóliázatlan mesekönyv a fidesz-káder képzőről
- A MÁV és az évvégi ünnepek
- Megegyezett Karácsony Gergely és a TISZA, meglesz a főváros 2025-ös költségvetése?
- Meggyalázták Csukás István síremlékét
- Tényleg szándékosan gázolt gyerekeket egy Fejér megyei édesanya?
- Karácsonyfóbiásoknak: mennybőlazangyalát, avagy valami nagyon nem stimmel veled
- Sokat csuklik mostanság a Vodafone (tudom, képzavar) – lefagy, lassú, élvezhetetlen – Ez az előfizetés-árban is meglátszik majd?