Csovcsics Erika: a közoktatás minden résztvevője űzött vadként teszi a dolgát

Bár a legtöbben érzik, hogy nem jó a magyar közoktatás, mégsem borul fel a rendszer, mert mindenki teszi a dolgát. Erről és még számos oktatással kapcsolatos kérdésről beszélt Csovcsics Erika, aki korábban 10 évig a Gandhi Gimnáziumot is vezette.

Pécs egyik külső területén, Somogyban működik egy általános iskola,

amelyben négy éve olyan innováció indult, amelynek eredményeképp az intézmény egyre népszerűbb lett, javult az oktatás színvonala, a – már nem csak roma – diákok örömmel jártak, a szülők elégedettek voltak. A helyi tankerület a változást elindító korábbi főigazgatónak először nem adott megbízást a kis iskola vezetésére, majd a benyújtott pályázatát is elutasította. Csovcsics Erika egy darabig még tanárként folytatta a munkáját ott, de végül a hagyományos (eredménytelen) útra visszatérő intézményből távozott:

„Azért mentem négy éve a Pécs-Somogyi Iskolába pedagógiai vezetőnek, mert kihívásnak gondoltam, hogy ott valamit alkotni kell. Eltérő az igazgatói felfogásom az állami rendszerben megszokott vezetői felfogástól. Én inkább egy innovatív, menedzser szemléletet képzelek el ebben a pozícióban.”

A volt igazgató hangsúlyozta, a somogyi iskolában nagyon jó pedagógusok dolgoztak korábban is. De a szokásos tendencia érvényesült itt is: ha kevés a gyerek és ugyanannyi az iskola, akkor a szülők által jónak vélt intézménybe koncentrálódnak a gyerekek, a többi pedig elkezd kiürülni:

„És akkor az iskola elindul a szegregáció vagy esetleg csak simán egy elszürkülés útján. Ez az iskola is ilyen volt. Ilyenkor vagy be kell zárni (ez sem tragédia egyébként minden esetben), vagy valamilyen életet kell belevinni. Mi az utóbbit próbáltuk. Először az ott tanuló hátrányos helyzetű, főként roma gyerekekkel akartunk sikeresek lenni. Hamar látszott, hogy ez szegregáltan nem fog működni.”

Jó pár szülő gondolkodik másfajta iskolában, mint a megszokott.

Szeretnék, ha a gyerekük örömmel menne iskolába, miközben azért tanul is. Ez sokak szemében valamiért elválik egymástól, de ezek nem kizáró okok, sőt a kutatások szerint igazán jól tanulni csak örömmel lehet:

„Minden szülőnek a saját gyereke a legfontosabb. Az iskolák többségében viszont azt veszik észre, hogy az ő gyerekük nem is olyan fontos. Mi azt gondoltuk, hogy minden egyes gyerekre kell figyelni. Ez az elképzelésünk találkozott egy szülői csoport igényével. „

Visszaemlékezve a kezdetekre elmondta, több beszélgetés után bökték ki, hogy lenne egy ilyen Pécs-Somogyon, ahova cigánygyerekek is járnak, és hogy nekik fontos az inkluzív szemlélet. Volt olyan szülő, aki azután már nem is akarta idehozni a gyerekét, de a legtöbben úgy döntöttek, hogy igen:

„Több olyan elemet változtattunk, ami egyszerre hatott. Egyrészt később kezdtünk, mert ide a kijutás csak így volt megoldható, ráadásul ez a szülői igény összetalálkozott az éppen változó buszmenetrenddel is. Másrészt a tantárgyakat tömbösítve tanítottuk, epochában, projektekben. Bevezettük az élménypénteket, ilyenkor például természetjárás volt vagy bementünk a városba. A tanulásban az alapkészségek fejlesztésen túl, a kritikai gondolkodást is erősítettük.”

Ne dőljön be az „ingyentankönyv”-dumának! Válasszunk mi tankönyvet gyerekeinknek!

Nem tudja, hogy a tankerület vezetőinek mi volt a bajuk vele.

Megfogalmaztak a tankerület számára egy dokumentumot, hogy innen is csipegettek, onnan is csipegettek. De tény, hogy az nem volt úgy megfogalmazva, mint egy kerettanterv:

„De egyszerűen nem mondtak semmit, így hát nem is szegülhettem ellen az ukázoknak. Igazából nem figyeltek ránk. Hangsúlyozom, hogy az új igazgató jó ember és jó szakember, csak más az igazgató-felfogásunk. Meg is beszéltük, hogy az állami iskolában azok a dolgok nem mennek, amiket én szorgalmaztam. Én ezt megértettem, el is jöttem.”

Elmondta, nem hisz a tantervekben, a központi tananyagokban. Nem ezek vezérlik az iskolákat. Tananyag bármi lehet. Inkább azon kéne gondolkodni, hogy mi az, ami a jövőben várhat a mai gyerekekre:

„Nem szabad természetesen hirtelen mindent felszámolni a tananyagban, de az biztos, hogy át kellene strukturálni, hogy az iskolai életben hol legyen a hangsúly. Ha csak azon lesz továbbra is, hogy be kell memorizálni és utána visszamondani egy csomó tananyagot, az feltehetően nem jó irány. Bármi is az az anyag.”

Közbigyó – gyógyír az oktatási rendszer felemásságaira

Nem a tananyag vezérelte őket, hanem a gyerekek érdeklődése.

Igazából azt látják, hogy ma majdnem mindenki elégedetlen az oktatással:

„A tanárok túlterheltek, a gyerekek szintén, a szülők is állandóan panaszkodnak. Mindenki űzött vadként rohan át a rendszeren. És azért nem borul fel az egész, mert mindenki teszi a dolgát. A szülő beküldi a gyereket az iskolába, a tanár tanítja. Ez nem egy atomreaktor, nem tud akkora katasztrófa lenni.”

A teljes interjút itt olvashatja.