Connect with us

Ez a nap

MSZP: az előválasztás szövetséget kovácsol

Megosztás

Az őszi önkormányzati választáson a Fidesz emberével, Tarlós István főpolgármesterrel szemben egy ellenzéki jelöltnek kell állnia.

Megosztás

A szocialisták budapesti elnöke szerint a baloldali pártok fővárosi előválasztása egy szövetséget kovácsol össze, és az a cél, hogy az őszi önkormányzati választáson az ellenzék változást érjen el Budapesten.

Vasárnapig lehet szavazni

Molnár Zsolt csütörtökön Budapesten, a voksolás egyik helyszínén, a Széll Kálmán téren felállított sátor mellett tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy több mint tizenhatezren szavaztak eddig a vasárnapig tartó előválasztáson.

Hangsúlyozta, az őszi önkormányzati választáson a Fidesz emberével, Tarlós István főpolgármesterrel szemben egy ellenzéki jelöltnek kell állnia.

Arra biztatta a fővárosiakat, hogy vasárnap délig adják le szavazatukat. Az MSZP főpolgármester-jelöltje, Horváth Csaba támogatását kérte.

A szocialista politikus szerint az előválasztás egy szövetséget kovácsol össze vasárnapra és nem az számít, hogy ki nyer, hanem hogy októberben az ellenzék változást érjen el Budapesten.

Fontos mérföldkő

Molnár Zsolt úgy látja, a 2022-es parlamenti választás felé vezető úton a legfontosabb mérföldkő az idei önkormányzati választás, mert most lehet megalapozni a változást az egész országban.

Megerősítette, történelmi jelentőségűnek tartja a hétfőn indult, a budapesti szocialisták által kezdeményezett előválasztást, mivel soha korábban még nem volt ilyen Magyarországon.

Úgy értékelt, annak ellenére, hogy sokan akadályozták az előválasztást, látható, hogy a választópolgárok véleményét nem lehet elfojtani.

A vasárnapi eredményhirdetést követő menetrendet tudakoló kérdésre Molnár Zsolt közölte, folytatják a felkészülést az őszi önkormányzati és a tavaszi európai parlamenti választásra. Az előválasztás győztese összeállít egy stábot, amellyel készül az őszi választásra, illetve ha szükséges, a júniusi, második előválasztásra – részletezte.

A politikus szerint a jelöltektől függ, hogy júniusban tartanak-e még egy előválasztást. Amennyiben lesz jelölt, aki kihívja a mostani győztest, és azt állítja, neki nagyobb a támogatottsága, akkor megtartják a júniusi fordulót – magyarázta.

A második forduló az újabb jelöltektől függ

Hozzátette: a júniusi voksolás Puzsér Róberttől, az LMP által is támogatott független főpolgármester-jelölttől, az LMP-től és másoktól függ. Mi állunk a második forduló elé – hangoztatta.

Az újabb jelöltek felbukkanását firtató kérdésre Molnár Zsolt úgy fogalmazott, arra biztatja az indulását tervezőt, hogy júniusban jöjjön rá arra, hogy főpolgármester-jelölt szeretne lenni, ne augusztusban vagy szeptemberben, mert az a Fidesz forgatókönyve.

Aki nem vesz részt a második fordulóban, az nyilvánvalóan a Fideszt fogja támogatni – jelentette ki.

Az előválasztás lebonyolításában részt vesz a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd és a Szolidaritás.

A részletekről itt lehet tájékozódni.

(Forrás: MTI)

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük