Hol van már az az idő, amikor a mai miniszterelnök, Orbán Viktor úgy érezte, hogy az érvényesülés útja az egyházak megszorongatása. Hol van már az a jó svádájú falusi legényke, aki a mindenkit megbotránkoztatni akaró elhatározással vezette be csapatát az ország házába. Orbánék akkor még – 1989-ben – beszóltak mostani segédcsapatuknak, a KDNP-nek.

A keresztény kultúra minden erő forrása – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Pesterzsébeten, a Klapka téri református templom felszentelésének hálaadó ünnepén Kifejtette: ma sokan vitatják vagy egyenesen tagadják a kereszténység és Európa sorsának összefonódását. Azonban „mi, magyarok úgy tartjuk, hogy a keresztény kultúra nemcsak egy (…), hanem minden erő forrása, az a szegletkő, amely az európai civilizáció építményét egyben tartja. Nélküle nincs szabadság és nincs európai élet sem” – mondta Orbán Viktor.
A kormányfő szerint ma különösen fontos emlékeztetni arra, hogy kétezer év óta Európa minden jelentős megújulása valamiképpen a kereszténységből indult el.
Végezetül ismét egy kis múlt
A politika iránt érdeklődők visszaemlékezései szerint ez az antiklerikális megjegyzés a parlamentben a Fidesz ateista korszakában hangzott el. Orbán Viktor már akkor sem törődött azzal, hogy a vallások elleni kirohanásai sértették az Alkotmány vallásszabadságot biztosító előírásait. Senki nem figyelt oda, pedig ma már tudjuk fontos lehetett volna.
(Forrás: MTI)
Kapcsolódó
Ezermilliók „vallási könnyűzenére” – Orbán, megint, szélesre tárja a mi pénztárcánkat is
MitBroorp
2024.11.20 03:27 at 03:27
priligy dapoxetine buy Department of Otolaryngology Head and Neck Surgery, Boston Children s Hospital, Harvard Medical School, Boston, MA, 02115, USA
lasix contrast-induced nephropathy
2025.01.17 00:51 at 00:51
She consoled me when our transfer failed where to buy lasix for dogs Those are actually the two most popular fertility medications, and you can buy them on the internet