Kerítésen innen
Czeglédy Csaba: Nagy bajban a PestiSrácok és a Fidesz!
Cikket közölt a kormányzati hamis hír gyártó szennylap arról, hogy egy barátom és régi harcostársam a kizárásomat kezdeményezte az MSZP-ből. Még az MSZP belső levelezéséhez is hozzáfértek állításuk szerint.
A bökkenő csupán az, hogy Kopcsándi József semmilyen levelet nem írt az MSZP etikai bizottságának
Ha volt is levél, odahamisították az aláírását. Tegnap este már tájékoztatta is erről az etikai bizottság elnökét, ma pedig feljelentést fog tenni a rendőrségen hamis magánokirat felhasználása és személyes adattal visszaélés gyanúja miatt.
FRISSÍTÉS
[Most kaptam hivatalos tájékoztatást, hogy Kopcsándi Józseftől semmilyen beadvány nem érkezett az MSZP-hez, így az etikai bizottság elnökének válaszlevele is hamisítvány.]
A PestiSrácok vezetői, újságírói ismét felelni fognak a bíróság előtt a hazudozásuk és a hamis magánokirat felhasználásuk miatt. Menni fog megint a sírás-rívás a részükről
Azt pedig megértem, hogy a Fidesz nagyon fél a szombathelyi baloldali összefogástól és tőlem,
azért aztán semmilyen aljasságtól nem riadnak vissza. Ne legyen illúziónk: csak azért, hogy feszültséget generáljanak Szombathelyen, és annak érdekében, hogy elbizonytalanítsák a szombathelyi ellenzéki szavazókat, még bűncselekmény elkövetésétől sem riadnak vissza.
Minden próbálkozásuk hasztalan: a választókkal együtt jól elzavarjuk őket ősszel.
Rajtam biztosan nem fog múlni!
A képen a PestiSrácok három hamis hír gyártója (Füssy Angéla, Szarvas Szilveszter, Huth Gergely) érkezik az ellenük folyó, általam indított büntetőeljárás tárgyalására. Ekkor még vidámak voltak. Később már a rendőrök mentek értük.
HOPPÁ! Úgy tűnik nagyon betojtak a Fidesz propaganda-osztályán, ugyanis levetették a PestiSrácokról a cikket! Persze, ettől még felelni fognak. Kommentbe beteszek egy képkivágást a törölt cikkből.
Czeglédy Csaba: Kissé sok fideszes jelentette fel a reggeli posztomat, így a Facebook törölte
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- A Momentum szervezi a szabadvárosok ellenállását a kormány legújabb sarcával szemben
- Ma éjjel kerülje a Szabadság hidat – Őszi nagytakarítást végeznek
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó
- Váratlan gyomros a Magyar Energiaital Szövetségnek
- Palackvisszaváltó automaták a hajléktalanszállókra – Végre egy életrevaló, fontos ötlet
János Lombosi
2019.04.26 20:50 at 20:50
mondjuk a rendszerváltás előtt még nem sok káder haverja lehetett, életkoránál fogva.